...az atya mindenesetre számtalanszor bebizonyította: képes "kiszeretni a jót" az utcagyerekekből, a kis csirkefogókból is. Attól függ a magyar nemzet jövője is, mondja, hogy egymásból kihozzuk-e a szeretetet.

Böjte Csaba úgy véli, hogy a nemre igennel kell válaszolni, a rosszra meg jóval. A moldvai csángóknak iskolát kell építeni, amely épületnek - mint fogalmazott - lehet bal és jobb szárnya...

Az ősi dévai ferences kolostort körbefogta blokkokkal a szocialista lakáspolitika, most ellenkező irányba fordult a folyamat: az életre támadt kolostor hódítja vissza, vásárolja föl a környező épületeket. Az ebédlő „álimentára"-stílusban épült vegyesbolt volt, üvegfallal az utca felé, konyhává-ebédlővé alakult, a szomszédos, négyemeletes blokk pedig – egyetlen lakás kivételével – már a „miénk". Minden lakásban egy-egy szociális nagycsalád lakik, nevelőszülők és nyolc-tíz gyermek.

Böjte Csabát választotta a Magyar Hírlap a 2004. év emberének. A díjra még hét másik, az olvasók és a szerkesztőség által javasolt jelölt volt, s a zsűri úgy döntött, hogy a Déván és hét másik romániai településen több mint tíz éve gyermekotthonokat működtető szerzetest illeti a nyolcadszor odaítélt cím.

Az év embere-jelölést Böjte Csaba vegyes érzelmekkel fogadta, bevallása szerint ugyanis nem nagyon szereti a kitüntetéseket. Ám ha a jelölés – mint mondta – ráirányíthatja a figyelmet az elhagyott, illetve elkallódó gyerekek problémáira, akkor örül a kiválasztásnak, és reméli, nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is akadnak követői.


"Két metrójegy árából megmenthető egy gyermek" – mondja az Utazások egy szerzetessel című filmben. Kétszázötven forintot költenek ugyanis egy napon egy gyermekre a Böjte Csaba által létrehozott gyermekintézményekben. A küldetés elsősorban a magyaroknak szól, de cigányok, románok is idekerülnek. Csaba atya nem tud nemet mondani. Akárhová kíséri a kamera, mindig egy mikrobusznyi gyerekkel érkezik haza.

A kolozsvári születésű árvaház-alapító maga is félárván nőtt fel. Édesapját rendszerellenes izgatás címén a román bíróság 1959-ben hét év börtönre ítélte, amiből négy és fél évet leült, ám a börtönben elszenvedett kínzások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt.