Pedagógus találkozó Csíksomlyón!!

leftKedves Pedagógusok!

Eltelt a nyár, itt az új tanév! Ilyenkor a szülők kedves szavakkal, egy csokor virággal keresik fel gyermekeik óvónőit, tanítóit, tanárait. Az általam vezetett Szent Ferenc Alapítvány az idén is, mint gondos szülő, több ezer gyermeket szeretne beiskolázni, bizalommal az állami oktatásban dolgozó szakképzett, jó pedagógusokra bízni! A Hargita megyei tanáccsal és a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel egyeztetve, arra gondoltunk, hogy az idén nem a diákoknak, hanem szeptember 11-12-én a kedves tanároknak, tanítóknak, óvónőknek szervezünk egy két napos vakációbúcsúztatót, a tanévre ráhangolódó találkozót Csíksomlyón!

 
Szeptember 11. csütörtök 19.00 órától egy közös szentmisében hálát adnánk a nyári vakáció minden percéért, és Isten áldását kérnénk az előttünk álló tanévre. A kegytemplomban bemutatott szentmisén, a kántori szolgálatot elvállalta a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkara. A szentmise után a kedves tanárokat egy finom vacsorára várjuk! A távolabbról jött pedagógusoknak szállást is tudunk biztosítani a Megyei Tanács Vendégházában, a Multiban, amennyiben helyfoglaló igényüket előre jelzik!
20 óra – állófogadás a meghívott pedagógusoknak – Hargita Megye Tanácsának  volt tanulmányi központja
Köszöntőt mond:
- Böjte Csaba OFM
- Burus Siklódi Botond RMPSZ elnök          
- Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke
Szeptember 12 péntek: 
A pedagógus találkozó célja, a nyári vakációs eredmények, az iskolán kívüli gyermeknevelés, oktatás gyümölcseinek számbavétele által megerősíteni, bátorítani magunkat az új tanév kezdetén! Ezért előadónak meghívtunk három olyan székelyföldi tanárt, akik gyermekeikkel nagyon komoly eredményeket értek el! Nekik sikerült lelkesíteni, munkára fogni, győzelemre vezetni a kistérségük gyermekeit! Arra kértem őket szeretettel, hogy számoljanak be a gyermekeikkel végzett eredményes munkájukról, és osszák meg azokat a pedagógiai tapasztalatokat, titkokat, mellyel képesek ma is a gyermekekből nagyszerű bajnokokat nevelni!
10 óra – Minikonferencia Hargita Megye Tanácsának  volt tanulmányi központjában
 Köszöntőt mond:-  Lászlófi Pál, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség tiszteletbeli elnöke
                              - Bartolf Hedvig Hargita megye főtanfelügyelője
                              - a Megyei Tanács képviselője
10.30- Sándor Csaba, Balánbánya
11.00- Haáz Sándor, Szentegyházasfalva 
11.30- kávészünet
11:45- Nagy Vera nővér, Szováta 
http://www.erdelyitunderkert.hu/a_marosszeki_kodaly_zoltan_gyermekkar_elso_helyzest_ert_el_a_neuchatel_i_nemzetkozi_korusversenyen_svajcban
12.15- Ferenc Levente - Álmodunk egy Erdei Iskolát Homoródfürdőn!
12.45 – díjazás
12.50 – Útravaló – Böjte Csaba OFM
13:00- ebéd- Salvator hotel étterme
15:00- hazautazás
 Jelentkezés és szállásfoglalás: 
Balázs Zsókánál, a Csíksomlyói Szent István Ház vezetőjénél!
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Csaba testvér & a szervezők