„Az isteni alázatnak kell a szemünk előtt lebegnie, amellyel Krisztus térdre borul Jeruzsálem falai előtt, sír, hogy »hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotlós a szárnya alá a csibéit, de ti nem akartátok« [Lk 13,34]. A pap az az ember, aki egész életét arra szenteli, hogy odatérdeljen Jézus mellé, megölelje és azt mondja neki: »Ne búsulj, ne sírj, nézd, itt vagyok, jöttem, segítek a fránya kiscsibéket összeszedegetni, szeretlek téged, számíthatsz rám!«” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Zsilvölgyi katonatemetőben jártunk a gyermekeinkkel! 100 évvel ezelőtt 1916-ban betörtek a Románok Erdélybe, és sajnos a háború vérrel, szenvedéssel, áldozatokkal jár!! Ott álltunk a sírok körül, az egyik fejfán egy román, a másikon egy magyar, a harmadikon egy német, a negyediken egy olasz név olvasható és mi a közel 100 gyermekkel, imádkoztunk a minden egyes áldozatért! Égtek a gyertyák és mi az októberi alkonyatban a hősük közbenjárását kértük az áldott békéért! Hiszem, hogy az elesett katonák tudják a legjobban, hogy milyen őrültség a háború! Akkor és ott egymás ellen harcolva, egymást megölték, majd egymás mellé temették, hol 100 éve pihennek békében egymás mellett, várva a feltámadást!!