„A házasságkötésnél a pap, a násznép csak tanú, a vőlegény a főpap, ő szolgáltatja ki kedvesének a házasság szentségét, és valamilyen módon így maga is szentséggé válik, hisz életével, hűséges szeretetével megszenteli a kedvesét. Természetesen ez fordítva is igaz: a család szentélyében az édesanya főpap, hisz az oltár előtt életre szóló igenje hozza létre a házasság szentségét. Földi élete során jóságával, szeretetével nap mint nap megszenteli férje, gyermeke életét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
A középkor embere csüggedésében, nehézségei közepette nagyon sokszor a mennyországból merített erőt, hogy kitartson a jó úton. A mai ember azért tér le olyan könnyen a szeretet útjáról, mert nem hisz abban az országban, amelyet Isten teremt azoknak, akik szeretik őt.