Árpád-házi Szent Erzsébet

arpadhazi-szt-erzsebet.jpgUram, köszönöm, hogy Te szóltál hozzánk és ma is szólsz! Szavaid kemények, beszéded kétélű kard, nehéz teljesíteni: "Annak,  aki  elveszi  köntösödet,  - mondod - add  oda  a  ruhádat  is." Ki hallgatja meg a te beszédedet? Ki váltja tettekre?
Hiszem, hogy a Szentírás által is, de elöljáróink, Ferenc pápa által is te szólsz hozzánk!  Az egyház „rákfenéje -  mondta a napokban  Szent Péter utóda - tagjainak öndicsőítése”
Magamba nézek és elpirulok! Úgy érzem ideje lenne megtérni és rálépni arra a keskeny meredek útra mely egészen biztos, hogy a mennyországba vezet!! Az egyetlen kérdés, hogy rámerek lépni a szentek útjára??
Kisebb testvéri alázattal,
Csaba t.
2020. november 19. 
Evangélium
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” 
Lk 6,27-38
Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add, hogy minden embert szeressünk, még ellenségeinket is; nem azért, mivel testvéreink, hanem hogy azok legyenek! Add, hogy mindig égjen bennünk ez a testvéri szeretet, a testvér, mint olyan iránt, és az ellenség iránt, hogy a szeretettől testvér legyen.

 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Milyen képek fejezik ki számomra a tökéletességet? Semmiképpen sem a vágyaktól való tökéletes szabadság, a lét fölött való lebegés, hanem például az édesanyjához odabújó gyermek. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. december 4. péntek, Borbála és Barbara napja van. Holnap Vilma napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Istenhez vezető szeretet útja

A szertartások, szokások, hagyományok, megannyi beidegződés is csak eszközök, mankók, melyek által a szeretet útján továbbmehetünk. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube