Kedves Ausztráliában élő Testvéreim!!

b_300_300_16777215_00_images_stories_csiksomlyo.jpg2oo9 tavaszán szerencsém volt eleget tenni meghívásotoknak és meglátogattalak benneteket!! Jó volt találkozni veletek, megismerni e távoli földrészen a mindennapi életet, ezt a hatalmas szép kontinenset, mely a második hazátok lett! Igen Ausztrália, mely jósággal befogadott, a választott hazátok, de örömmel láttam, hogy őszinte szeretettel vagytok a távoli Kárpát medence iránt is!! Bármerre sodort az élet a Kárpátok gyűrűjébe zárt szülőföldünk, a közös vér, az  anyanyelv összeköt bennünket, jó megtapasztalni, hogy össze tartozunk és testvérek vagyunk!   
 
2oo9-ben  több városban is együtt imádkoztunk, Isten áldását kértük akár az itt, a délkeresztje alatt élő, akár a szülőföldünkön maradó testvéreinkre!! Akkor is, és később is   többször kértetek, hogy újból jöjjek el közétek! Ezért elöljáróim engedélyével úgy döntöttem, hogy öt év után a csíksomlyói Szűzanya kis szobrával eljövök közétek! 
 
Számunkra Erdélyi magyarok számára 2o14 nagyon fontos év! Ebben az évben kezdődik a Mária kegyszobrának Csíksomlyói templomban való felállításának,  félezredik évfordulójára meghirdetett jubileumi év!!  Igen, szinte hihetetlen, de a Csíksomlyói Mária szobra elkísérte a mi népünket az utolsó 5oo év minden viszontagságán keresztül, osztozott fájdalmas sorsunkban, mindennapi örömeinkben!! Ki tudná elmondani, hogy hány ember kétségbeesett panaszát, mardosó bűnbánatát, hálatelt imáját hallgatta meg az elmúlt évszázadok során! Jelenléte nemcsak bátorit, vigasztal és erőt ad, hanem utat is mutat számunkra a jövőbe!!   Itt nálatok, Ausztráliában az újesztendő is hamarább köszönt be, ezért otthon mindent félretéve, útra keltem, hogy elhozzam közétek a Csíksomlyói Mária tiszteletét, azokat az értékeket melyeket tőle tanultunk, s melyek megmaradásunkban, jövőbeli reményeinkben ma is vezetnek! Mária mindig az élet mellett, Jézus mellett döntött, és ma sem tesz mást, mind jóságos szeretettel felkínálja számunkra a Gyermeket, a bennünket végtelen szeretettel átölelni akaró gyermekarcú Istent!   
 
Április 24 és május 11 között tartózkodom  Ausztráliában és akárcsak a múlt alkalommal szeretnék minél több helységbe eljutni, hogy elvihessem hozzátok a mi mennyei Édesanyánk tiszteletét, erőt, gyógyulást adó szeretetét! Missziós szerzetespap vagyok, azért jöttem, hogy kisebb testvéri alázattal, lelki dolgokban szolgálatotokra lehessek! 
 
 
A  múltkori utam során felkínált adományaitokból létrehoztuk a gyergyószárhegyi Kájoni Jánosról elnevezett gyermekvédelmi központ, mely nagylelkűségeteket dicsérve, már 2oo9 szeptemberében megnyitotta kapuit a gyermekek előtt! Jelenleg négy szociális családban közel negyven bajbanlévő, jobbjára gyergyómedencei székely gyerek talált otthonra, szülői szeretetre Csergő Hajnalka a ház vezetője és kollégái jóvoltából!! Ez a ház mindenestől az Ausztráliai testvéreink adományaiból született, ezért nagy nagy hálával imádkozunk értetek a gyermekeinkkel. A csatolt kis film még 2oo9 decemberében készült, fogadjátok szeretettel!
 
https://www.youtube.com/watch?v=suY0UbepWMY
 
A házat, környékét azóta is folyamatosan fejlesztjük, ahogyan a csatolt képeken is látható. Nagyon szeretnénk az idén kívülről is bepucolni, újra festeni az otthont!
 
 
2oo9-ben volt szerencsém megismertem itt Ausztráliában egy nagylelkű embert, ki gyermekeinkre hagyta vagyonát. Sikerült értékesíteni az itteni családi házát, és elkezdődött az építkezés! Így remélem, hogy Borszéken, Székelyföld észak-keleti szegletében, 2o14 szeptemberében,  újabb 35-4o bajbanlévő gyermek, új meleg otthonra talál. 
 
http://www.magnificat.ro/portal/index.php/szent-ferenc-alap-mainmenu-144/roviden/9777-borszeki-otthonunk
 
Örömmel jöttem Ausztráliába, bízok benne, hogy a személyes találkozónk alkalmával lehetőségem lesz Máriáról és a gyermekekről beszélni, átadni a gyermekeink háláját szeretetét mindazért a jóért mit e messzi földön élő testvéreinktől kaptunk!!
 
Hálás szívvel, Csaba t.