Csíkszentsimonba a Szent László Otthon udvarán, a Gazdák ünnepén délben szentmisét végzünk. Hálát adunk a gondviselő Istennek e nyár minden gyümölcséjért! Imádkozunk a gyermekeinkkel, hogy Székelyföld minden gazdája és az ő jószága, földje az Ég áldásában részesüljön!
Székelyhidi kertben szép értékes facsemetéket ültettünk. Ugyanakkor a gyermekeink szívébe a tanév első szentmiséjén, hitet, reményt, szeretetet palántáltunk! Örömmel jól meg is öntöztük! Bízunk benne, hogy az élet megfogan, szépen gyökeret ereszt és majd mindannyiunk örömére fejlődni fog! Miért ne bíznék, hisz Jézus is ezt akarja: „Azt akarom, hogy gyümölcsöt teremjetek, maradandó gyümölcsöt.” Jn 15,16
Nagy örömmel vettünk részt a XIV. Hunyad Megyei Magyar napokon. Köszönjük szépen a meghívást!
Fiatalokkal együtt dolgozni, táncolni hazvezetői munkám egyik legszebb része: büszke vagyok rájuk.
Alkalmunk volt Geofolk népviseletfotózást megcsodálni Dávid Botond fotóművésznek köszönhetően! Gratulálok a csodaszép munkához!
Egy közösség építése hatalmas elköteleződéssel és folyamatos munkával jár, köszönöm az otthon gyerekeinek, hogy munkájukkal, kitartásukkal ehhez ők is hozzájárulnak!
A tánc megtanított arra, hogy tiszteljem a másfajta embereket és az ő táncukat. A tánc mindig segít, ha háborog az ember lelke, ha jó kedve van, megszűnik a világ, nem létezik más, csak a zene, a mozdulat, a megnyugvás.”
Hét évvel ezelőtt még csak nézegettük az egykor Nagy Mózes iskolaalapító által létesített nagyon romos Kanta épületet -Kézdivásárhelyen.
Ekkor az óriási épületet a római katolikus egyház a Böjte Csaba szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány ügykezelésébe adta át, a szervezet pedig azóta azon dolgozik, hogy ezt élettel töltse meg.
Akkor fogalmazódott meg, hogy Székelyföldnek jó szakemberekre van szüksége. Ez alapja a fejlődésnek, garanciája a jövőnek és a céhes várost a neve is erre predesztinálja!
Évekbe telt, amire beérett a gyümölcs, az épület elkészült, ma pedig ezt a hétéves álmot megkoronázzuk: tanévet indítunk!
Szent Márton Szakképzési Központban, Kézdivásárhelyen indul a második tanév. Ez alkalommal felszenteljük Nagy Mózes szobrát. Ő alapította Háromszék első Elméleti Líceumát Az iskolát 1680 Esztelneken szülőfalujában hozta létre, majd 1696-ban a Kantába költöztette.
Az elmúlt években sikerült a nagyon romos épületet szépen felújítani, és a magyarországi szakképzési központok segítségével, a 16 évet betöltött fiatalok és felnőttek számára vendéglátói és építészeti képzést indítani benne!!
Hiszem, hogy Székelyföldön maradandó érték születik!
A kedves Motorosokat Isten hozta Dévára! Hálás szeretettel köszönöm nagylelkűségeteket és gyermekeinkkel imádkozunk, hogy erőben, szerencsésen haza is érjetek.
Sokat gondolkoztam, hogy mivel köszönthetném fel ezen a szép napon, de nem jutott eszembe semmi méltó. Ezért a munkánkkal mondunk köszönetet. Azon a kapun a virágokat a lányokkal varrtuk, és ahány öltés van rajta annyi hála és köszönet az elmúlt évekért. Ahány levél van felragasztva annyi áldást kérünk önre.