Jó az élet mellett dönteni!! Jó egy gyermeket befogadni és szeretettel felnevelni!! Jó gyönyörködni nagyranőtt asszonnyá, anyává érett lányodban!! Ez egy olyan tiszta öröm, amit Isten ad azoknak, akik az élet mellett döntenek!!
Isten áldását kérem Szilviára az ő férjére, gyönyörű családjára!
“A magunk kis világában megteremthetjük a belső békét, az egyensúlyt, a harmóniát azáltal, hogy rendet teremtünk belül és kívül is, mert ahogy odabent rend van és béke, úgy elrendeződnek körülöttünk is a dolgok és sokkal jobbnak találjuk a külvilágot is.”
A ferences rend feloszlatása, szétszóratása után soha ennyi szerzetest nem látott a faluközösség a helyi kolostor templomában. Testületileg jelen volt az erdélyi Szent István rendtartomány. A franciskánusok nyolcszáz éves fogadalmi jubileuma, a Szent István templombúcsú, a ferences közösség napja alkalmából Fr. Urbán Erik OFM tartományfőnök celebrált ünnepélyes szentmisét. Atyák, visszavárunk!
Szászvárosi kertben szépen megnőttek Antal atya szilva fái! De István akolitus veteményeskertje is gyönyörű!! Hiába Isten áldása, a sok eső, és a napfény, nó meg az elvégzett becsületes munka meghozza a maga gyümölcsét!!
Gratulálok a Szent Erzsébet Otthon minden lakójának!
Református, unitárius, katolikus lelkipásztor, a kedves jelenlévő különféle felekezethez tartozó hivekkel, jó testvérekként együtt dicsérik az Istent az Ópusztaszeri Emlék Parkban!
Milyen jó lenne, ha eljönne, - Jézus szavai szerint, - az az idő, amikor az emberek: "Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor." Jn 10,16
Csíkszentmártonban bemutattuk a szentmisét, a gyerekeket népünk nagy védőszentjére, Szentmártonra és a nevelőkre bíztam és én Istennek hála már itthon is vagyok Déván!! Milyen jó, hogy ilyen megbízható kollégáim vannak!
Székelyföldi Bringás Vándortábor csapatai szerre meglátogatják a Csíksomlyói és a Csíkszentsimoni Otthonainkat!! Egy nagyszerű Kezdeményezés, melyre Isten áldását kérem!