Isten, akitől a mennyben és a földön minden származik, Atyánk, aki a szeretet és az élet vagy, add, hogy a földön minden család Fiad, Jézus Krisztus által, aki „asszonytól született” a Szentlélek közreműködésével, legyen az isteni kegyelem forrása, az élet és a szeretet igazi szentélye a nemzedékek számára, amelyek egymásra következnek.
Add, hogy kegyelmed vezérelje a házastársak gondolatait és cselekedeteit családjuk és a világ minden családja javára.
Add, hogy a fiatal nemzedékek erős támaszt találjanak a családban emberségük érdekében, hogy igazságban és szeretetben növekedjenek.
Add, hogy a szeretet, megerősítve a házasság szentsége által, erősebbnek mutatkozzék, mint bármely gyöngeség és minden válság, amely családjainkat néha sújtja.
Végül kérünk, add meg a názáreti Szent Család közbenjárása által, hogy az Egyház a föld összes nemzete között sikerrel hajthassa végre küldetését a családban és a családokon keresztül. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki az út, az igazság és az élet mindörökkön-örökké.
9 dik alkalommal a Nagy Csapat Somlyón, amikor a Kert ,az Otthon, kezük alatt megszèpül és felfrissül felkészülve a Nyári időszakra , amikor a bográcsban palóc leves gőzől - fánk és lángos sül ...Hálásan köszönjük a szívünk összes melegèvel, hogy újra itt voltatok . Az érzés leírhatatlan a Jóisten áldjon Mindannyiotokat. Együtt lenni jó! Nagy Család... Éljenek a "nagyik" ,"nagy nénik " és az "uncsitesók"
Szovátán megvolt az elsőáldozás, Szászvároson május 26-án járulnak a gyermekeink először az élő Isten elé, hogy az Oltáriszentségben találkozzanak Jézus Krisztussal.
Kétezer évvel ezelőtt, Mária "igenjére" a második isteni személy Jézus Krisztus megtestesült, gyermekké lett akit jászolba fektettek, a pásztorok, a napkeleti bölcsek örömmel köszönthettek. Nekünk nem kell irigykedve gondolnunk a kétezer évvel ezelőtt élt pásztorokra, hisz ugyanaz az Isten a mi hívásunkra a szentmisében újból közénk jön, testet ölt kenyér és a bor színében, az Eukarisztiában.
Minden szentmise karácsony éjszakája, minden egyes oltár melyen bemutatják a szentmisét, betlehemi jászol, és mi a szent színek alatt egyesülhetünk Megváltónkkal, Jézus Krisztussal, aki azt mondta: "aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. 56Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne." Jn 6,54
Május 26-án nagy szeretettel várunk Szászvárosra, a 10.00 órakor kezdődő szentmisén. Gyertek legyünk gyermekeink örömének a részesei,
Mária nem csak Erzsébetet látogatta meg kétezer éve, hanem szeretettel el akar jönni mindannyiunkhoz, hogy segítsen, vigasztaljon, bátorítson!! Csíksomlyói zarándok Szűzanya szobra, ezen a szép vasárnapon, Dévára jött! A gyermekeink ünnepélyesen bevonultak a szoborral a templomba, majd szép versekkel, énekekkel köszöntötték mennyei édesanyánkat.
A szobrot, május 31-én szeretnénk elvinni Budapesten a Szent Anna réten álló fogadalmi kápolnába. Hálából ajándékozzuk a gyermekeinket szerető, segítő jótevőknek, ezért a szentmise végén az ajándékot gyerekek hálás szívvel alá is írták.
Szeretettel,
Csaba t.
Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya!
Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad.
Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg.
Hő imáit gyermekidnek nem, Te soha nem veted meg.
Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anyánk vagy.
Ezen a szép napon fényképeztem néhány virágot, a dévai kolostor kertjéből. Jó gondozni, nyesegetni, ápolni a virágokat, egyszóval jó kint a természetben dolgozni és becsületes munkánk virágaiban gyönyörködni.
Teremtő Istenünktől kérjük Szent Izidor lelkületét, hogy mi is örömünket leljük a kerti, a mezei munkákban,
Csaba t.
Május 11. Szent Izidor, spanyol parasztember; 1170
Csak a szentség lehet a célom, semmi más, pontosabban: Istené lenni egészen, ahogyan a Szent Szűz. A sok-sok felbuzdulás és elhatározás azonban önmagában nem tesz jobbá. Istenem! Olyan gyönge vagyok, hogy minden pillanatban kegyelmedre szorulok! Várom a Pünkösdöt!
Barsi Balázs: Krisztus békéje - Egy ferences novíciusmester naplójából - 2010 Kecskemét
Oroszhegy községében a tavaly 12 gyermekkel többet kereszteltem, mind amenyit temettek - talán azért is, mert itt a kb. 1500 lakosú közösségben a naponta bemutatott szentmiséken a hívek közel 24.000 szer áldoztak 2023-ban. A Szentáldozás az igazi kút!
Isten áldása kísérje Oroszhegy lakóinak az életét,