Bővebben: Emlékmű szentelésCsobánkán a hajdani Prohászka Ottokár püspök úr által építtetett hadiárvaház emlékművét szépen felújították, és a polgármester kérésére a dévai gyermekotthon lakóival szépen újra szenteltük!! Adná az Isten, hogy itt a Kárpát medencében soha senkinek ne kelljen hadi árvaházakat létesítenie!!
A megható ünnep végén útra keltünk, és Istennek hála szerencsésen haza is érkeztünk Dévára!! 
Lefekvés előtt imádságos szeretettel gondolunk mindazokra, akikkel jószerencsénk e hosszú út során összehozott! 
Hálás szeretettel, 

Csaba t.

Bővebben: Köszönet mindenértKöszönöm, hogy megtanított emberül élni és másokat megbecsülni!
Köszönöm, hogy mindig átsegített az élet nehéz időszakain.
Köszönöm, hogy megtanított nézni és figyelni, gondolkozni, kérdezni és felelni.
Köszönöm, hogy akkor, amikor a világ összeesküdött ellenem, sugárzó mosolyt küldött felém és bátorított, erőt adót !Köszönöm, hogy gyengéimet, hibáimat mindig diszkréten kezelte.
Köszönöm, hogy felismerte a pillanatot, amikor már egyedül is elboldogultam a világgal és elengedte a kezem.
De sohasem hagyott magamra teljesen !
Ezen a különleges napon köszöntöm szeretettel !

Bővebben: Székely vágtaAzt nem tudjuk, hogy Attila hunjai és Árpád honfoglaló népe hogyan érkezett a Kárpát-medencébe, csak azt tudjuk biztosan, hogy lóháton jöttek.
Mi, székelyek, szeretjük a lovainkat, és akármi is történt, megmaradt bennünk a lovasnemzeti lelkület.
Célunk az volt, hogy újra naggyá tegyük a székely lovaskultúrát, és úgy néz ki, jó lóra tettünk, amikor szövetségre léptünk a lovastársadalommal.
Hadd lássák, hogy büszke, felemelő, jó érzés székelynek lenni. A mi lelkünknek mindig része marad Székelyföld, mi azért leszünk itt évszázadok múlva is, mert akkor is szeretjük szülőföldünket, amikor nem könnyű.
Szülőföldünket elvenni tőlünk nem lehet, mert mi belül, lelkünkben hordjunk.
Parádés huszárfelvonulással és az immár hagyományossá vált hatalmas székely lobogó felvonásával vette kezdetét a 11. Székely Vágta a maksai Óriáspince-tetőn.
Fotók: Codra Botond

Bővebben: Csaba testvér Sárváron"Nagyon sokszor azt mondjuk, hogy akkor leszek boldog, ha ez vagy az lesz. Az igazi boldogságnak az a fokmérője, hogy nem függ semmitől. Se attól, hogy megdicsérnek, se attól, hogy....A lelke mélyén, ha érzi az ember, hogy Isten az ő gyengesége, kicsinysége ellenére is szereti, akkor ott van az igazi boldogság. "
Mindenkit szeretettel váruk!

Bővebben: Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepeAz úrnapja katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá.

Bővebben: Kedves nevelőinkA tanév végén szeretettel köszöntöm a kedves nevelőket, de különösen azokat, akik mindig ott állnak szeretettel, türelemmel, szakértelemmel a gyermekeink mögött, mint Páll Éva, aki ma ünnepli a születésnapját!! Isten áldja, éltesse sokáig gyermekeink nevelőit! 
Sok szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: ÉLETÜNK URA …Urunk Istenünk, ma, amikor mindenki önálló , független akar lenni, nem divat a gyermeki engedelmesség , mi mégis Benned bízó lélekkel arra kérünk , hogy taníts meg gyermeki szeretettel engedelmeskedni , alázattal nap mint nap tiszta szívvel Rád figyelni .
Csaba testvér

Bővebben: Nagyszalontán járva...Ha Nagyszalontán járnak, akkor Arany János szülőházát sem szabad elkerülni!! A tanévzáró szentmise után mi is elzarándokoltunk e gyönyörű versekkel megszentelt portára!! Van mit tanulni gyermekeinknek, hisz a kamasz János, itt e házban növekedve, már 14 évesen mint segédtanító kereste a mindennapi kenyerét!!
Arany János 1817. március 2-án született, egy kis házat és kevés földet birtokló család tizedik gyermekeként. (Kilenc testvére közül csak a legidősebb, Sára maradt életben.) Szülei, Arany György (1762 – Nagyszalonta, 1844. január 2.) és Megyeri Sára (1772. november 2. – Nagyszalonta, 1836. augusztus 20.) 
Meghajtom fejemet Sára néni előtt, aki vállalta a tizedik gyermekét annak ellenére, hogy előtte nyolc gyermekét kikísérte a temetőbe!! 
Tisztelettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Istenben bízó lélekkelTusnádi Otthonunkban a gyerekek, - amint a csatolt képen is látható -nyugodtan, örömmel készülnek a nyári vakációra! Ma, e szép nyári napon, 2022. június 8-án megyünk Gyimesbe, a Vigasztaló Szentlélek tiszteletére szentelt Otthonba, hogy lássuk, vajon ott milyen "jegyekkel" készülnek a gyerekek a vakációra? Szentmise áldozatban Istennek és a kedves támogatóinknak szeretnénk megköszönni, a tanév minden ajándékát!!
Istenben bízó lélekkel, 
Csaba t.