Bővebben: Itthon meg lehet élni!Tehetséges, dolgozni akaró fiatalok és helyi vállalkozók találkoztak Déván a Szent Ferenc Alapítvány székházában. A fiataloknak munkahelyre, a vállalkozóknak munkaerőre van szüksége, ennek pedig legrövidebb útja, ha találkoznak és elkezdenek beszélgetni. 
Köszönöm Böjte Csaba atyának a meghívást erre a rendkívüli és tartalmas állásbörzére. Örülök, hogy együtt gondolkodhattunk azon, mit tehetünk annak érdekében, hogy a pályakezdő fiataloknak lehetőségeket mutassunk és arra ösztönözzük őket, hogy itthon lehessenek sikeresek.
Kelemen Attila

 

Bővebben: Beszélgetés Sienai Szent Bernardinról„Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban”
Sienai Szent Bernardin mauzóleuma L’Aquilában, az ő nevét viselő csodálatosan szép bazilikában található. 2009-ben súlyos földrengés pusztított a városban, a bazilika is megrongálódott, de a felújítások nyomán már látogatható. Varga Kapisztrán atyával mi is felkereshetjük, ha meghallgatjuk a Katolikus Rádióban október 17-én elhangzott műsort.
Hanganyag itt meghallgatható
Fotó Walla Bernadett

Bővebben: Jó hír!! A piski csárda tetőszerkezetének renováláshoz megérkezett Székelyföldről a faanyag!! Igen kacagó fiatalokból, és egészséges gerendákból szeretnénk felújítani a hajdani postafogadó tetőszerkezetét!  E vérrel áztatott csatatéren emléket akarunk állítani azoknak a hősöknek, akik 1849 február 9-én itt harcoltak és életüket áldozták azokért az eszmékért, mely nevében összefogtak!! 
Tisztelettel a hősök iránt, 
Csaba t.

Bővebben: Dévai kertünk első rózsáiIstennek legyen hála szerencsésen haza értem Dévára, ahol a gyerekek ilyen szép nyíló rózsával fogadtak! Még csak május 16-a és a dévai kertünk már első rózsák nyílnak!
Imádságos szeretettel gondolok mindazokra, akikkel az utam során találkozhattam!
Hálával a szívemben, 
Csaba t.

Bővebben: Az adód 3,5%-át a gyerekeknek adhatod!!!Nagyon sokan eddig is gondoltatok ránk, hálásan köszönjük.
Nagyon nehéz idők jönnek, fontos az összefogás! Ha van, aki adójának felajánlható részét a gyerekeinknek szánja, azt arra kérem, hogy töltse ki az alábbi űrlapot!!! Idén könnyebb, online is meg tudjátok oldani. 
Május 25 az utolsó nap, amikor leadhatjuk a nyomtatványt
Az alapítvány e-mail címére küldjétek el a kitöltött nyomtatványt:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
Hálás szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Zarándoklatra készülveCsíksomlyói táj változik, de Jézus Krisztus és a boldogságos Szűzanya szeretete az ő népe iránt örök!!
2022 június 4-én várunk a pünkösdi búcsúba, gyertek viszonozzuk Mária irántunk való szeretetét!!
Zarándoklatra készülve, 
Csaba t.
Kép: Csíksomlyói búcsú, 1941. 

Bővebben: Csak ajánlani tudom!!Még kész sincs a Szerelem-ösvény, de már 4 csoport látogatott el hozzánk, felfedezték Érmellék szépségeit, Petőfi és Júlia útját. 
Öröm és hála a szívünkben! 
Határtalanul program köszönjük a bizalmat! 
Bízunk benne, hogy a vándortábor útján résztvevő fiatalok hasonlóképpen jól fogják érezni magukat és élményekkel gazdagon térnek haza. 
A pillanatképen az Egri fiatalok láthatóak, akik a foglalkozás végén a hazai ízekhez készítették ízlelőbinbóikat, köszönjük a Gálospetri Szentháromság Otthon vendégszeretetét!