A jó Isten mindannyiunk szívében él, és a saját GPS-ével vezet bennünket: lelkiismeretünk törvényei és a parancsolatok által megmutatja a legtisztább, legegyenesebb utat a boldogulásunk, a mennyek országa felé.
Egy új év küszöbén alázattal kérem a bátorság kegyelmét népemnek, az emberiségnek, ennek a csodálatos szép nagy világnak. Soha ilyen lehetőségek nem voltak a tovább tanulásra, önmagunk képzésére, kibontakoztatására, közös álmaink megfogalmazására, és azoknak hittel, kemény munkával való megvalósítására! Adj bátorságot Istenünk, hogy ne torpanjunk meg! Emberi kishitűségünk, a félelmeink, végtelenre nyitott szárnyalásunkat ne törje meg.
Istennek hála megint el tudtam lopni egy napot az életemből. Itt vagyok Máté Bence madár lesében. Ezek a tavalyi képek... remélem, az idén még szebbek készülnek!!
Az Isten által teremtett csodás természet előtt fejet hajtva,
Tudja azt, hogy milyen kicsik, gyarlók vagyunk, nem vár el tőlünk nagy ígéreteket, fogadalmakat, de azt elvárja, hogy amit mondunk, azt úgy is gondoljuk. Azt a keveset, amit meg tudunk tenni, azt szeretettel, jósággal tegyük is meg.
Öreg, kopott évszázados gótikus templom fent az Érchegységben! Sajnos csak 3-4 katolikus él itt ebben a helységben, ők is idősek, de évről évre feldíszítik az öreg templomot és én gyermekeinkkel elmegyek, hogy együtt örvendezzünk Megváltónk születésének!!
Nagy szeretettel imádkozom és nem csak aprószentek ünnepén, a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban felnőtt fiatalok drága gyermekekért! Imádkozom azért a sok száz "unokáért" akiknek a szüleit volt alkalmunk az élet szeretetére, elfogadására tanítani az évek során! A megfogant és a megszületett élet, a legdrágább kincs ezen a földön! Az utolsó ítéleten nem fognak szembejönni velünk a ruhák, a házak, az autók, de még a megszerzett diplomák sem, akkor és ott csak a megfogant, megszületett "életek" fognak velünk szembejönni! Azok a hajdani gyermekeink fognak megkeresni akiket szerettünk, vállaltunk, hordoztunk, ők biztos, hogy átölelnek amiért mellettük döntöttünk, amiért vállaltuk őket, szeretetre, jóra neveltünk. Ők lesznek akik védeni fognak a vádlóink előtt, ők lesznek azok, akik segítenek megtisztulni hibáink, bűneink szennyétől!
Drága unokáink, a pedagógus munkánk eredményességének hiteles fokmérői, szeressük, támogassuk őket, mert ők lesznek a mi védő ügyvédjeink a számadás napján! Unokáimért imádkozva,
Olyan jó látni, hogy az Úr mégsem engedi el az elesett ember kezét, jóságosan lehajol a csüggedt, önmagát lenéző, leértékelő emberhez, barátságába fogadja, meghívja, hogy a társa, az emberek halásza legyen.
A szeretet az életem gerince , a szép zöld fa , szavaim , a tetteim, terveim , kapcsolataim pedig a csillogó díszek , a finom édességek . A díszek fontosak hisz nélkülük a fa nem Karácsonyfa , de egészen biztos, hogy szeretet nélkül csak zengő érc és pengő cimbalom az életem . Szeretet nélkül nem érvényes a házasság , nincs értelme megfogni a másik kezét.
Megszépítve az Ünnepet íme néhány fotó a nagy útról.
Hatalmas élmény volt az a néhány nap mindenkinek, szívből kívánom, hogy egyszer mindenki átélhesse azt a sok szép élményt, amiben részünk volt. Finom vacsorával, karácsonyi műsorral és rengeteg meglepetéssel várták Csíkszentdomokoson az “angyaljáratot”. Volt sok játék, hógolyózás, kacagás és néha persze könnyes meghatódás is. Az ajándékoknak mindenki nagyon örült, volt aki rögtön kibontotta, de sokan csak holnap fogják, úgyhogy még van min izgulni! :)
Remélem, hogy mindenkinek olyan szép lesz az Ünnep, mint amilyen nekünk volt az a néhány nap. Igazi boldogság volt látni azt a sok örömöt, amit így együtt sikerült odavarázsolnunk. 41 gyerkőc és 32 angyalka. Igazán szép munka volt!
Milyen jó, hogy a karácsonyi angyal eljutott Kézdialmásra is, oda, ahol Kelemen Didák atya született 1683-bant! Didák ferences szerzetes, maga is sok iskolát alapítva arra bíztatta kortársait, hogy fogjanak össze és minden tíz falú építsen egy iskolát a gyermekeik számára!! Fontos, hogy a gyermekeinket könyvel, tudással, önmaguk fejlesztésének lehetőségével ajándékozzuk meg!!
Isten fizesse a drága angyalok jóságát,
Csaba t.
Kedves Csaba testvér!
Érsek Emese jóvoltából a kézdialmási gyerekek idén első alkalommal gyönyörű szép ajándékokat kaptak.
Hála és köszönet, hogy a program részesei lehettünk.