Millió könny, millió sóhaj,
millió virágszál ugyanúgy, mint tavaly
és jövőre és azután
az idők végezetéig talán.
Gyertyát gyújtunk, milliót,
felidézünk minden jót,
átjár bennünket a szeretet,
érezzük a rég elmúlott képeket,
s a gyertya fénye csendesen lobog,
megvilágítja mennyország kapuját,
fénye elszáll az éteren át.
Itt vannak velünk nap mint nap,
érezzük, mikor a szél cirógat,
Itt vannak a sóhajok,
szívből feltörő tegnapok,
Életünk része szeretteink elvesztése.
Mégis a szív hálásan dobog, s az a pár könnycsepp
ott a krizantém virágra szívünk virága.
S jöhet eső, jöhet szél, akár fújhat is cudarul,
a gyertya lángja akkor is ég makacsul,
mert nem felejtünk, csak kegyelettel emlékezünk!
Hát égjenek a gyertyák, világítsák az utat a mennyországon át,
s talán egy távoli csillag fényében utat mutat a hála és a szeretet,
hogy érezhessétek újra, hogy sosem felejtünk titeket!
Szilágyi Zoltán
Isten kegyelméből ma a szászvárosi rom. kat. temetőben imádkoztunk a gyermekekkel, a helybeli hívekkel drága halottainkért!!
Itt nyugszik közel 80 kedves nővér! A ferences betegápoló nővérek a világháború poklába elkísérték a magyar, német katonákat a frontra! Ezt a bűnüket soha nem bocsájtotta meg a rendszer, ezért szászvárosi ferences kolostorba internálták őket, és itt kellett élniük évtizedeken keresztül egészen a kilencvenes évekig! A hetvenes - nyolcvanas években amennyiben megtagadták volna hivatásukat és levetették volna szerzetesi ruhájukat szabadon elmehettek volna a kényszerlakhelyről!! Az évek teltek, a törékeny nők fogadalmaikhoz hűségesek maradtak, és szépen szerre megtértek jegyesükhöz, ma itt nyugszanak a temetőben, de nem vetették le a szerzetesi ruhájukat!! Mindig döbbenten állok e katonásan sorakozó sírok mellett, valami olyan erős jellem, kitartás, hűség árad még ma is a nővérekből, amiben jó újjászületni, megerősödni!! Adná az Isten, hogy a kimondott ígéretet, fogadalmat, esküt mi is vegyük olyan komolyan ahogyan azt a betegápoló kedves nővérek tették évtizedeken keresztül Szászvároson!!
Imádkozzunk értük,