Bővebben: 2016. január 17. – Évközi 2. vasárnapSzentmise Csíksomlyón a Szent István ház kápolnájában .....
Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak
mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
Jn 2,1-11

Bővebben: MegtapasztaltamMegtapasztaltam , hogy aki szeretet , jóságot vet, az szeretet és jóságot is arat ! Egyetlen igent sem bántam meg, amit életem során kimondtam!
Csaba testvér

 Bővebben: Kedves Hajnika drága gyermekeivel és szeretett férjével!!Hajnika nálunk Déván nőtt fel és most ő vezeti a kászoni Szent Katalin Otthonunkat! Az elmúlt év utolsó napján ajándékozta meg őket a jó Isten a kis Palikával, a család szeme fényével!! A napokban sikerült őket is meglátogatnom, jó volt látni e kis családot, gyönyörködni a rájuk bízott nagy családunk örömteli jókedvében!
Most utólag is ahogy nézem a képeket, eltölt az Őröm az ő örömük láttán! Lehet beszélni a család válságáról, a házasság gondjairól, de én úgy látom, hogy ezek a képek minden emberi okoskodást cáfolnak!! A képek azt mondják szó nélkül is, hogy jó dolog az élet mellett dönteni, jó dolog gyermeket vállalni, szeretetben, békében szentségi házasságban együtt élni!! 
Köszönöm Hajnika nektek, hogy vagytok, drága férjedre, szép gyermekeidre, és a Szent Katalin Otthon minden lakójára a jó Isten áldását kérem!
Büszke örömmel,
Csaba t.

Bővebben: Megkóstoltam a csíksomlyói diákok ebédjétPénteki menü - Gyöngyike,Meli és Móni nevelő ajánlásával : Bableves vörös hagymával Almás - szilvás lepény...sok sok szeretettel fűszerezve:)
Zsóka nevelőnő
Megkóstoltam a csíksomlyói diákok ebédjét, most is nagyon finom volt a kollégium főztje, mint mindig!!!!
Isten fizesse mindazoknak a jóságát, kik előteremtik a mindennapi betevő falatot a 2332 gyermekünknek!! Szinte számomra is hihetetlen, hogy ebben a mai világban sikerül ennyi éhes szájat táplálni finom falatokkal!!
Hálás szeretettel köszöntöm a támogatóinkat és meghívom holnap 12.00 órától Csíksomlyóra, a Szent István kápolnába egy szentmisére! Virtuálisan is el lehet jönni, mert a www.magnificat.ro oldalon élőben is be lehet kapcsolódni az Istentiszteletbe!!
Szeretettel várunk,
Csaba t.

Bővebben: 2016. január 16. – SzombatCsodálom Jézus egyenes bátorságát!! Képes a társadalmi előítéletek falán egyszerűen átlépni! Odamegy a lenézett, megvetett vámoshoz, ránéz és azt mondja, hogy "Kövess engem!" És a vámos feláll és követi Jézust! Majd meghívja ez a bűnös ember a Mesterét vacsorára, sőt a barátait is meghívja, hogy Jézust bemutassa nekik! Az okos, jólfésült  farizeusok botránkoznak, Jézus nem fél a képmutató ítélkezőktől, egyszerűen sajnálattal  jajjt mond rájuk, és az Ő szeretetének fényében a félredobott kőből szegletkő lesz!!
Megvan-e ez az előítélet nélküli Jézusi bátorság bennem!! Odamerek -e menni a társadalmunk által lenézett, eldobott embereihez és meg merem-e szólítani őket! Mennyire hiszek az Isten által teremtett emberben, annak jóságában, szépségében? Merek-e a más vallású, más kultúrájú emberekhez bizalommal fordulni!?
Az évek alatt nagyon sok egyszerű, mondhatni rósz körülmények között élő gyermeket, felnőttet fogadtam be, és közel 25 év után visszanézve azt kell mondanom, hogy jól tettem!! Mikor rájuk nézek, gazdagnak érzem magamat, és büszke vagyok azokra a hajdani kolduló, utcán tengődő gyermekekre, akik nálunk felcseperedtek, emberé váltak!!
Ne csak olvassuk az evangélium szép történeteit, hanem merjünk előítélet nélkül odamenni az elesett embertársainkhoz, merjük őket szeretettel megszólítani, befogadni elsősorban a szívünkbe, majd az életünkbe is!!
Szeretettel,
Csaba t.  
Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?”
Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mk 2,13-17

Bővebben: A természet adta látványTegnap készítettem ezt a felvételt a csíki medencéről! Mekkora erők feszülnek egymásnak, a ragyogó kék eget ostromolják a fekete felhők!  Furcsa az idei tél,  borongós az idő!!
A természet adta látványt csodálva,
Csaba t. 

Bővebben: Csodálattal nézemSzámomra mindig óriási élmény egy tábortűzre fát rakni, táplálni a lángot mely fáradságomat lobogó, pajkos táncával köszöni meg, s az erdő hűvös éjszakájába meleg otthont varázsol. Ugyanaz az az öröm oktatni, nevelni jósággal egy-egy csillogó szemű gyermeket, fiatalt. Csodálattal nézem otthonainkból kinőtt nagyszerű édesanyákat, édesapákat, a munkájukat becsülettel végző nagyszerű fiatalokat!
Köszönöm Mirabellának és Bobinak, hogy megerősítettetek az Isten által alkotott emberiség iránti bizalmamba, abban a hitemben, hogy érdemes alázattal befogadni az ajtónkon kopogtató bajbanlévő testvérünket!
Szeretettel,
Csaba t.

Bővebben: „Hiszel, vagy nem hiszel Bennem?”Egyszer, amikor a templomban imádkoztam, a lelkemben határozottan éreztem, hogy Jézus megkérdezi tőlem: „Hiszel, vagy nem hiszel Bennem?” Éreztem, hogy erre a kérdésre „igen”-nel vagy „nem”-mel kell válaszolnom. Tudatosan kimondtam: „Igen, Uram, hiszek. Hiszem, hogy létezel.”
Pergő gyorsasággal következtek a további kérdések: „Hiszel abban, hogy én, aki a nyelvedet adtam, tudok szólni hozzád?” Kimondtam: „Hiszem, hogy tudsz szólni hozzám.” És ismét kérdezett: „Hiszed, hogy meg tudom hallani azt, amit kérsz Tőlem?” Jó volt kimondani, hogy: „Hiszem, hogy meghallod a szavamat.” Végül azt kérte tőlem, hogy beszélgessünk. Elindult egy hitből fakadó párbeszéd Isten és köztem. Ha meg kellene mondanom, hogy mi volt életem legnagyobb élménye, öröme, akkor bátran állíthatom, hogy ez a párbeszéd volt az, amely valamilyen szinten azóta is tart. Ennél szebbet, boldogítóbbat, örömtelibbet, mint beszélni az Élő Istennel, nem tudok elképzelni. Az Ő jelenlétében az ember mintha fényben állna, minden sokkal egyszerűbbé, világosabbá válik, eltelik erővel, bizalommal szeretettel és a legszebb erények maguktól bomlanak ki az imádság útjára lépő emberben.
Csaba t. 

Bővebben: Légy társa a Teremtődnek!!Légy azzá, amiért születtél! Légy társa a Teremtődnek!!
Isten azt akarja, hogy mindannyian társai legyünk világunk továbbteremtésében. Én, te, a porszem, odaállhatok a jó Isten elé, imában beszélgethetsz vele, Ő komolyan vesz, és a közösen megálmodott szép, szent dolgot munkáddal valóra válik. Van ennél csodálatosabb hivatás a földön? Megfogni Isten kezét és elindulni!
Hiszek a csodákban,
Csaba t.