Mai evangélium 2015. március 15. – Nagyböjt 4. vasárnapja
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Jn 3,14-21
Életáldozat! Mennyire szerethet bennünket az Isten és milyen csodálatos lehet az örök élet, ha Atyánk ilyen nagy áldozatot képes fizetni érte, értünk? Igen érted, értem, érünk halt meg Krisztus, és utána oly sok hős, szent vértanú,, köztük a negyvennyolcas forradalmárok is! Értem, a mai szabad világért hoztak ők áldozatot!
Világunk szebbé, emberhez méltóbbá tételéhez én munkámmal, áldozata vállalással hozzá járulok? Áldozat nélkül ők sem tudták jobbá tenni a társadalmat, áldozat nélkül én sem tudom családomat, környezetemet, világomat megszépíteni! Csaba t.
-----------
"Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.” Jn 3,14-21
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idõ, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)
Csak egyetlen út áll előttünk nyitva; a szeretet útja. Minden más út zsákutca, mely nem vezet sehova. Ha lenne valahol egy kis rövidítő az erőszak poklán keresztül, akkor legalább nagypénteken Krisztus rálépett volna. de nem tette. Ő kitartott a szeretet útján nagycsütörtökön, nagypénteken keresztül a kereszthalálig, a húsvét hajnali dicsőséges hajnali dicsőség győzelemig.
Kész vagyok egy-egy gyermekért, népünkért, nemzetünkért meghalni, de nincs az a délibábos, rózsás jövő, melyért kész lennék megverni egy gyereket, vagy mások vérét ontani.
A legnagyobb forradalom Jézus Krisztus szeretetforradalma! Bíznunk kell a szeretet mindent legyőző forradalmában.
2015. március 14. – Szombat
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották,
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem
merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy
irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza,
amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki
pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14
Ezzel a nagy madárral repültem Londonból Phoenixbe! Szeretettel készülök, hogy találkozzak az Arizonában élő testvéreimmel, Szeretettel, Csaba t.
Március 14. szombat, program: Taste of Hungary fesztivál (Phoenix, Arizona), 12 óra: köszöntő beszéd és áldás.
Március 15. vasárnap, program: idehirdetés és beszélgetés (Taste of Hungary fesztivál, Phoenix, Arizona)
Tavasz a tyúkok számára a kotlás ideje! Döbbenetes, ahogy csendben békén félrevonul a tyúkanyó és a szépen összegyűjtött tojásain elkezd gondos anyai jósággal kotlani! Mennyivel egyszerűbb lenne nem gondolni az utódokra, de lám ez a csórényakú kendermagos tyúkanyó tudja a dolgát és teszi is Isten által szívébe irt ősi törvény szerint!!
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy
azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem
megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg
az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem
egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl
akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt
nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki
megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19
Visszanézés az Amerikai út előtt!
Fontos, hogy megálljunk egy egy magaslaton és csendesen visszanézzünk a megtett útra! Pont 1o évvel ezelőtt voltam Amerikában, hol nem csak nagy nagy szeretettel fogadtak a testvérek, de nagylelkűen meg is ajándékoztak annyi pénzel, hogy sikerült megvásárolnunk egy romos szállodát Tusnádfürdőn!! Az alábbi levelet 2oo6 január 31-én írtam! A munkálatokat mi elkezdtük és az "Úr építette a házat!" 2006 szeptemberében indult Tusnádfürdőn a Szent László Otthon és azóta több mind kétszáz gyereket fogadtunk be az Amerikában élő Magyar testvéreink jóságából kisarjadt otthonba! Jelenleg is több mint száz gyermek kacag, játszik, imádkozik és kap meleg ebédet nap mind nap az otthonban! A csatolt képek most készültek! Csaba t.
2015 március 1o.
------------------------------------
Levél, 2006 jan. 31.
Örömmel jelentem, hogy megvásároltunk Tusnádfürdő központjában egy szállodát. 1700 négyzetméteren 34 szoba, ugyanennyi fürdőszoba, két üzlethelyiség, kazánház és raktárak vannak az épületben. Az udvar nem nagy, de egyetlen szomszédunk az erdő, egészen a Szent Anna tóig. A festői környezetben lévő szép épület szerkezetileg elfogadható, de minden szerelést, burkolást teljesen fel kell újítani. Amennyiben sikerülne a munkálatokat jó végre vinni, 80-100 gyermeknek tudnánk otthont biztosítani, nagyon jó körülmények között.
Az épületet az amerikai magyar testvéreink adományából sikerült megvenni. 2005 novemberében több Amerikai nagyvárosba is eljutottam, és mindenütt nagy szeretettel, segítő jósággal fogadtak. Úgy éreztem, hogy az Egyesült Államokba szakadt testvéreinknek ezzel a házzal emléket állíthatunk. Segítségükkel most egy igazán nagy és szép dolgot valósítunk meg. Hiszem, hogy ez a közös „gyerek” élő kapcsolat lesz, ahogy viccesen mondtam: Felépítjük Tusnádon az amerikai testvéreink jóságos szeretetének konzulátusát.
A vásár után elmentek az eladók, én leültem a kápolnában levegőt venni. Isten indítására, megkértem alázattal nagy királyunkat, Szent Lászlót, hogy vegye lovagi gondjaiba, védelmező szeretetébe a házat és annak jövendőbeli lakóit.
Most kezdődhet a javítás, az építkezés! Befejeztük (nagy részben) 2005-ben Szovátát, Petrozsényt, most 2006-ban kezdjük Kászont és Tusnádfürdőt. E nagy feladat előtt még határozottabban érzem, hogy mennyire igaz: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fárad, aki építi azt.”
Megkértem a kollégáimat, hogy vegyék elé a fiókba süllyesztett meghívókat, és egyeztessék a dátumokat, mert mindenhova elmegyek, ahova hívtak. Megyek, mert Székelyföldön, Szent László tiszteletére, Isten igéjéből, otthont akarunk építeni a legkisebbeknek.
Nagy-nagy szeretettel kérlek titeket is, imádkozzatok, hogy nemzetépítő nagy királyunk, Szent László 2006-ban újból vonuljon be Székelyföldre, és a Mindenható nevében segítse az elesett kicsinyeket. Krisztustól nem a csüggedés lelkét kaptuk, hanem a remény lelkét. Hideg szülőföldünkön ezen a télen 65 ember fagyott meg. Úgy gondolom, hogy otthont kell építsünk Erdély földjén a bajban lévőknek és a szeretetnek.
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.