Bővebben: Hiszek népem jövőjében!!O jöjj Vigasztaló Szentlélek! Segíts megújítani az életünket!
Oly nagy szükségünk van az élő hitre, az új utakra vezető bátor reményre, és a hegyeket mozgató lángoló szeretetre!


Hiszem, hogy az emberiség jövője, s benne a mi népünké is szebb, jobb, igazabb lesz a következő években, évtizedekben, de azt is tudom, hogy ez csak is a világunkat mozgató, az életet adó Lélekre figyelő alázatosan és szorgalmasan dolgozó ember  művéből nőhet ki! Szeretettel, Csaba t. 

Bővebben: SZENT FERENC!ASSISI SZENT FERENC IMÁJA A BÉKÉÉRT

Uram, tégy engem a békéd eszközévé,
hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik,
hogy a megbocsátás szellemét vigyem oda, ahol széthúzás van,
hogy harmóniát vigyek oda, ahol békétlenség van,
hogy hitet vigyek oda, ahol kételyek vannak,
hogy örömöt vigyek oda, ahol szomorúság lakik.

Uram, add meg nekem, hogy én vigasztalhassak ahelyett,
hogy engem vigasztalnának,
hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék,
engem értsenek meg,
hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek.
Mert aki elfelejti magát, az találja meg,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.

Bővebben: A családpasztoráció kihívásai az új evangélizáció összefüggésében!Lassan kezdődik a Ferenc pápa által összehívott szinódus Romában, melyet  a "családpasztoráció kihívásai az új evangélizáció összefüggésében" címmel hirdettek meg!! Sok  háború, marakodás van a családokban, és ezek a viták sajnos nagyon sokszor válással, további gyűlölködéssel végződnek! Ezért nagyon örvendetes, hogy az Egyház imádságos szeretettel a "családra" irányítja figyelmünket! Nagyon fontos lenne, hogy a szinódus ideje alatt mi a távolból imádsággal, önmegtagadással, zarándoklatokkal vegyünk részt, onnan ahol élünk a szinódusi munkájában! 
 
Budapesten a kedves munkatársaim, a Mária rádió önkénteseivel egy zarándoklat sorozatra hívják a testvéreket, melyet szeretnének felajánlani a szinódus eredményeiért! Kisebb testvéri szeretettel biztatlak, ki teheti kapcsolódjon be, vegyen részt szeptember 25- október 16 között minden kedden és csütörtökön a tisztulás útja zarándoklatba! Természetesen bárki külön is, máshol is, és más imádságot is felajánlhat a családjaink megújulásáért!! Szeretettel, Csaba t. 

Bővebben: Termények betakarításSokan kérdik, hogy milyen az ősz felénk!! Kaptam néhány képet  a gyergyószentmiklósi Szent Anna ház lakóitól! Szárhegyen nem csak ősz érkezett meg, hanem a termények betakarításának az ideje is, melyben büszke örömmel mindenki részt vesz, a ház legkisebb lakója is lám lám traktorra ült!! Remélem, hogy sikerül nekik a tanulás a játék és a munka közti egészséges egyensúlyt megtalálni, mindenki örömére!! 
Szeretettel,
Csaba t.

A patinásBővebben: Nem csak nekünk szép Erdély!! National Geographic magazin utazási mellékletének mesés őszi tájakat összesítők tízes listájára hetedikként Erdély is felkerült.

A szerkesztők szerint Erdély egy legendákkal átitatott, szépia tónusú középkori várkastélyokkal tűzdelt vidék, és külön ajánlják a Fogarasi-hegységet átszelő 90 kilométer hosszú Transzfogarasi utat, 90 fokos szűk kanyarjait, és az utat körülölelő varázslatos őszi tájat.

 

A lista első helyén a Kalifornia államban található Sonoma megye található, ahol a csodálatos szőlősök lenyűgözővé varázsolják az őszt. A második és harmadik helyen szintén amerikai úti cél áll. A második Új-Mexikó északi része, ahol szeptember és október végén az aranyszínű tájban lehet gyönyörködni, míg a harmadik az Ohio államban található Holmes megye.

A lista további helyezettjei:

Gaspé-félsziget (Kanada, Quebec) – a juharlevelek ősszel pirosra váltanak, ami a kanadai zászlóra emlékeztet
Duoró folyó völgye (Portugália) – piros, narancssárga és sárga színben pompázik az észak-portugáliai völgy
Bajorország – az alpesi erdők színkavalkádja pompázatos látvány
Moszkva – a parkok, paloták és kupolás templomok látványa lenyűgöző
Jiuzhaigou-völgy (Szecsuán tartomány, Kína) – az egyik legváltozatosabb flórával és faunával rendelkező kínai régió
Kiotó (Japán) – a levelek nézésének hagyománya, japán elnevezése koyo

forrás: filantropikum.com

 

 

Bővebben: Levél Máréfalváról az ablakba! Iskolakezdés Máréfalván, az Összefogás Házában, ahol ezerrel zajlik az élet!
 
Itt van az ősz itt van újra! 
A természettel párhuzamosan, mint ahogy ránk vár a begyűjtéssel kapcsolatos feladatok sorozata, úgy Maréfalván, az Összefogás Házában elkezdődött a tanév, és a vele járó erőteljes munka. 

A szép számban összegyült gyerekeket a nevelők idén is arra próbálják ösztönözni, hogy jól kitaposott utakon indulva, előrejáróik példáját követve, közös erővel, a megértés jegyében, a békés és szeretetteljes együttműködést gyakorolják. Felhívják tanulóik figyelmét arra, hogy erőfeszítéseik gyümölcseként életük legszebb ajándékainak sorozatát tapasztalhatják meg, melyek magukba foglalják a legfontosabb és Isten számára is legkedvesebb emberi értékeket, mint például a hála, a szeretet, a megbocsátás, a család, a barátság, a tanulás, a küzdés, a kitartó munka, valamint a nevetés és az adakozás.
 
Minden gyermeknek, a maga szintjéhez mérten próbálnak újabb feladatokat kiszabni, odafigyelve arra, hogy ápolva legyen a közösségi szellem, ahol kicsi és nagy együtt dolgozhat, és mindenki valamilyen formában belekapcsolódhat a feladatok elvégzésébe.
 
Egy dolog már az első héten szembeötlő: Munka van bőven minden téren!
 
Csak ámulattal figyelem és kísérem a nevelők intéseit, a kitartást amivel ők maguk élő példát mutatnak. Sokszor felteszem a kérdést, hogy honnan kapnak erőt és miből táplákoznak? 
 
Azt hiszem mindannyiunk számára egyértelmű, hogy csakis a hit, a szeretet, az Isteni gondviselésben fektetett reményük biztosítja azt az emberfeletti erőt, amire szükségük van nemcsak most, hanem minden megpróbáltában.
 
Ugyanakkor jó érzés végignézni az udvaron, mintegy ajándékként virul a kis 'sziklakert', melengető érzést sugároznak a szép virágok,  bizonyságul arra, hogy a kemény földbe fektetett magok is képesek csodákra. S nem szabad említés nélkül hagynom azt sem, hogy a fáradtságos munkával megművel kert is bőséges termést adott.
 
Kívánok jó munkát és kitartást Nekik továbbra is,
 
Kuchárné Balázs Éva (önkéntes kisegítő)
 

Bővebben: Szeptember 21!! Az évszakok pergése finoman jelzi, hogy telik az idő!! Jézus példabeszédében a jó gazda kimegy a főtérre óránként és mindenkit küld a szőlőjében! Jézus neked is munkát akar adni, a szeretet munkapiacán senki nem marad feladat, munka nélkül!! A legfényesebb, leggazdagabb de a legelesettebb, legszegényebb környezetben is megvan mindenkinek a lehetősége, hogy jót tegyen, szeretettel, irgalommal legyen az embertársai felé! Igen az embertársainkat szeretni, velük irgalmasságot gyakorolni, olyan munka, olyan feladat, melyet a jó Isten ad nekünk, s melynek végzésére mindegy, hogy mikor kapcsolódunk bele, mert a fizetés, az örök élet ugyanaz!! 

 
A nyáron mit gyűjtöttem a zsákomba, magamon kívül mást is szerettem?  Az őszi borongós esős időben csendesedjek el, és vegyem számba, hogy a  jócselekedetek fájáról mennyi, és milyen gyümölcsöt szedtem le? Kamráim polcait a pókháló szövi be, vagy tele vannak Isten előtt kedves cselekedeteimmel?  
 
Szeretettel, Csaba t. 

Tetteink meghatároznak bennünket.
Egy jól meghozott, bátor döntés szárnyakat ad. A feladat, melyet vállalsz, felemel, de ha a korpa közé keveredve beállsz a tétova helyben topogók sorába, megesznek a disznók. Az ember nem kiforrott, bebetonozott személyiség, hanem vagy dinamikusan fejlődő, kibontakozó, vagy helyben topogó, vánszorgó, esetleg magába omló entitás - szavaink, tetteink, gondolataink, visszahatnak ránk.  Egy férfinak és egy nőnek is kell az erőt próbáló feladat. Ne féljünk  a kihívásokkal terhelt cselekvő élettől!!
 
Van, aki mezőgazdaságból, van, aki kétkezi, más szellemi munkával termi meg a maga gyümölcseit. A becsületes munka által nemcsak az életművedet szülöd meg, hanem önmagadat is. Az áldozatos, nehéz munkát talán sokszor akaratod, kedved ellenére végzed el, de magadat formálod általa. Akármit teszel, visszahat rád. Ha hazudozik, egyre hazugabbá válik. Aki lopkod, tolvaj lesz. Az ember, ha jót tesz, akkor jobb emberré lesz, szenté vállik. 
 
Szeretettel, Csaba t. Bővebben: Ne félj a feladatoktól!!

Bővebben: Miért kell tanulni??"Legfőbb feladat ugyanis: Istent megismerni és megismertetni. Aki megismeri, fogja szívből szeretni és egész odaadással szolgálni. A hittudomány tehát az üdvösség, üdvözülés és üdvözítés egyik lényeges eszköze."
Benedek Fidél atyának a gondolatait.
1951. szeptember 10én mondta el a Mária-Radnai kényszerlakhelyen összegyűlt testvéreknek, a "tanévnyitó" alkalmából.