Bővebben: Édesanyámmal itt a földön elmondtuk az utolsó rózsafüzért! Ma, 2015 dec. 15-én 13.11 perckor a mennyek országába költözött!
A hatósági papírokkal ha úgy haladunk itt Kecskeméten, akkor péntek délkörül szeretnénk utolsó földi útjára szeretettel elkísérni! A temetés Csíkszeredába lesz, a régi temetőbe, ahol édesapám is nyugszik!
Köszönöm szépen az imáitokat! Biztos vagyok benne, hogy édesanyám a mennyek országából kamatosan viszonozni fogja!!
Gyermekei Csaba és Katika

Bővebben: Böjte Csaba Advent III. vasárnapján VörsönMiklós atyának köszönöm a meghívást Vörsre, hol együtt imádkozhattunk  Európa legnagyobb templomban felállított Betleheme előtt!
Szeretettel,
Csaba t.
Hagyományosan a vörsi bábtáncoltatós betlehemi játékot mutatták be a helyi férfiak, advent harmadik vasárnapján a mise kezdetén. Ez követte Böjte Csaba által celebrált szentmise, amelyre megtelt a Szent Márton templom.

Bővebben: Ég a harmadik adventi gyertyaláng isÉg a harmadik adventi gyertyaláng is!! Közeledik a karácsony!! Megírtad leveledet az angyalnak?? Jézus Krisztus neked is azt mondja, hogy: "nem kapsz, mert nem kérsz!!"
Minden jóakaratú ember karácsonyfája alá én Istentől ajándékként egy- egy kacagó, aranyos kisbabát kérek! Számodra is kérek egy kisbabát, legyen az gyermek, vagy unoka, esetleg unok-húgocska,  vagy unoka-öcsike, mindegy, csak egészséges szép kisgyermek legyen és mosolyogva kacagjon rád!!
Csendesedjünk el, és nagy nagy bizalommal fogalmazzuk meg mennyei Atyánknak a karácsonyi kéréseinket!!
Szeretettel,
Csaba t.

Bővebben: Kis állatokról való gondoskodásAz Isteni Irgalmasságról elnevezett gyermekvédelmi központban  a gyerekek nem csak a betűvetést tanulják, hanem a kis állatokról való gondoskodást is.... A szeretetet, azt, hogy figyelmesen törődjünk egymással, a nálunknál kisebbekkel nem velünk született adottság, hanem gyermekként a mindennapokban azt meg kell tanuljuk!  Erre a szép erényre, ha a gyermekeinket nem tanítjuk meg, akkor  csak egy önző,  saját magával  foglalkozó terroristát  nevelünk a családjainkban!!
Féltő szeretettel,
Csaba t. 
U.i. Szeretettel megosztom Bálint Adél kolléganőm kis levelét a csatolt képpel.
A legelőről haza érkeztek a kecskéink ahol egész nyáron voltak, és már meg is ajándékoztak egy kis gidával aminek a gyerekek talán jobban örültek mint a "kecske mama" Az állatban több szeretet van talán, mint gondolnánk, ezt a gyerekeink is nap mint nap megtapasztalják örömmel gondoskodnak az állatokról, mit sem sejtve hogy ez számukra mekkora tanulmányi kincs!
Mindez megélhetést is biztosít és ez az élet rendje.

Bővebben: Hála és köszönet a kedves meghívásért....Az este Böjte Csaba testvér Bíró Antal, Erdély legidősebb katolikus ferences papjának kíséretében érkezett Budapestre, a Ciszterci Szent Imre Gimnáziumba, ahol az Újbudai Kulturális Szalon vendégeként szólt a zsúfolásig megtelt terem hallgatóságához. A fiatalokat arra buzdította, merjenek gyermeket vállalni, hisz az életben Isten legszebb ajándéka a gyermek! Az esten köszöntötte a résztvevőket Simicskó István honvédelmi miniszter, aki Hoffmann Tamás, Újbuda polgármesterével együtt megajándékozta a Csaba testvérrel érkező dévai nehézsorsú gyermekeket.
A dévai fiatalok csodálatos karácsonyi műsorral ajándékozták meg az est résztvevőit, így az adventi együttlét a szeretet- és ima hangjaival zárult.
Frigyesy Ágnes

Bővebben: Antal atya látogatásaAntal atya meglátogatta a kecskeméti kórházban édesanyámat!! Zengett az egész épület, ahogy a kedves atya a maga székely lendületes jókedvével, szeretetével köszöntötte a drága jó Juci nénit, aki csak úgy zárójelben mondva igazából lánya is lehetne - a kora alapján, -  a 98 éves atyának!! Édesanyámnak jót tett Erdély legidősebb papjának a látogatása, imádságos áldása mert talpra állt, és ha Isten is úgy akarja, pénteken kiengedik a kórházból....
Istennek hála a jóságos orvosok munkájának, a sok sok imádságnak meg lett az eredménye, bizalommal készülődhetünk szent karácsony ünnepére!! Édesanyám még nagyon gyenge, de az orvosok szerint az eredményei sokkal jobbak, mind amikor a kórházba bekerült!!
Hálás szeretettel,
Csaba t.