Bővebben: Lelki táplálékkal gazdagítottuk egymástBöjte Csaba testvér közbenjárására Szentábrahámot is utjukba ejtették a lovas zarándokok, akiket vendégül láttunk a Csíki kúriában, ahol meglátogatták a gyógynövényes kertet! A (kevés) pihenésen és élelem magunkhoz vételén túl, rengeteg lelki táplálékkal gazdagítottuk egymást. Sor került lélekébresztő verselésre, közös imádságra, eszmecserékre és tartalmas, fontos beszélgetésekre, ahova becsatlakozott Kincses Kálmán és Zsidó Ferenc barátunk is. Köszönetet mondok Fenyédi Gyusziak és Mátéfi Csabának, hogy a lovak ellátásában segítséget nyújtottak.  A zarándokok jelenléte (nem is) kicsit kizökkentettek a mindennapjaink rutinjából, áttették a hangsúlyt az élet olyan dolgaira, amely mellett sajnos egyre gyakrabban elmegyünk. Jó volt megtapasztalni, hogy zuhogó esőben is álhatatosan belovagolnak magyar tetvéreink a falunkba és emlékeztetnek, hogy összetartozunk, egy a célunk, együtt erősebbek és hatékonyabbak vagyunk, van értelme a nemes céloknak és cselekedeteknek, a mindennapi tisztességes munkának, a lelkünk szerinti életnek!
Köszönjük és kérjük, hogy az Isten óvja útjukat!
Csíki Emese

 

Bővebben: Áprily Lajos: HalálpatakParajd felett van egy patak,
a Küküllő-ágba szakad,
vele összeölelkezik,
Halál-patak, így nevezik.
Egyszer hegy lakói voltunk,
vizek mellett kóboroltunk,
megpihentünk öreg fánál,
kicsi Halál-patakánál.
Megpihentünk, málnát ettünk,
fényes volt az ég felettünk.
Azt a völgyet megszerettem,
mellé kunyhót építettem,
városoktól megfutottam,
ott a lelkem gyógyítottam.
Jött a balsors, jött a hadnép,
pusztaság lett tán a telke,
hadak árja elseperte.
Jött a balsors, jött a hadnép,
reszketett a föld alatta.
Párodat is elragadta,
vitte, vitte napkeletre,
napkeleti földbe tette.
Nem vagyunk már hegy lakói,
messze kellett vándorolni.
Én Istenem, mit nem adnék,
ha egy reggel ott virradnék,
s ha még egyszer velem állnál
kicsi Halál-patakánál,
végzetünkből mit se sejtőn,
Parajd felett, fenn az erdőn.
(1957)

Bővebben: Megvolt a vizsga a KantábanMegvolt a vizsga a Kantában, a szakképzési központhoz tartozó pincéreknek, szakácsoknak, vendéglátást tanúló  diákoknak! A szakácsok olyan finom ételt főztek, hogy nem csak a vizsgabiztosoknak ízlett, de még a környékbeli medvék is a jó illatra oda gyűltek a bálványosi szállodához, ahol a vizsga konkrétan lezajlott.
Hála, köszönet az oktatást felvállaló tanároknak, szakembereknek és gratuláció az eredményesen levizsgázó fiatal "mestereknek".
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Boldog az az emberBoldog az az ember, aki szereti és tiszteli apját és anyját, mint ahogy a bimbó szereti a megtartó, tápláló gyökeret, mint ahogy a folyó szereti a forrást, mint ahogy a madár szereti a fészket, mert hatalmas nyugalom, béke, öröm és fény születik meg benne.
Csaba Testvér

Bővebben: Isten nyugtassaIsten nyugtassa kedves Ibolya a férjedet, Kovács Zoltánt! Ott leszek Szovátán maj. 30-án, pénteken 13.00 órától a temetésen!
Őszinte részvétem, 
Csaba t.
"Ne félj mert megváltottalak, neveden szólitottalak, karjaimba zártalak, örökre enyém vagy."
Borzasi Ibolya

Bővebben: Imádkozzunk együttAz eső miatt a szentmise, május 30-án nem a bözödi tónál, hanem az erdöszentgyörgyi templomban lesz 18.00 órától.
Sajnos az eredeti helyszín, a tó vizének megemelkedése miatt vízalatt van
Szeretettel várunk a zarándok lovasokkal,
Csaba t.

Bővebben: Ima a Parajdi Sóbányáért!Évszázadok munkájának a gyümölcse, a sóbánya csodája pusztul! Imádkozzunk az ott dolgozó emberekért, mindazokért, akik a sóbánya gyógyító, megélhetést jelentő áldásábólrészesültek...
Öszinte részvéttel,
Csaba t.
2025. május 27-én a Korond-patakán lezúduló árvíz elmosott minden eddigi erőfeszítést, amelyet a bánya megmentéséért tettek az emberek. Újra ömlik a víz a Sóbányába, nincs ami megállítsa.
Most segíts meg, Mária,
ó irgalmas Szűzanya.
Keservét a búnak-bajnak
eloszlatni van hatalmad.
Hol ember már nem segíthet,
a Te erőd nem törik meg.
Hő imáit gyermekidnek,
nem, Te soha nem veted meg.
Hol a szükség kínja nagy,
mutasd meg, hogy anya vagy.
Most segíts meg, Mária,
ó irgalmas Szűzanya.
Ámen!