Akkor vagyok igazán szabad, ha az Isten által nekem rendelt feladatot, a rólam alkotott szeretettervét meg tudom valósítani.
Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság.
Isten az embernek szabadságot adott ... számba tudja venni az összes lehetőséget, ami előtte áll.
Az a jó, ha nyugodtan, alázatosan, csendesen, átimádkozott szeretettel dönt, és választja ki azt az utat, mely számára a legszebb, és ezt az utat bejárja. Szeretettel, Csaba t.
A kászoni nagy fiunk kis húgocskáját tanítja lovagolni!! Nemcsak a fociban lehet passzolni, egy - egy gól helyzethez juttatni a társunkat, hanem az Isten felé vezető úton is!!!
Olyan szépen mondja Jézus, hogy én vagyok a szőlő töke, ti vagytok a szőlő veszők, atyám a szőlő műves.... A szőlő töke átengedi az ízletes, finom fürtök termésének az örömét, dicsőségét a szőlő veszőknek... Milyen csodálatos!! Nagyobb jót nem tehetünk senkivel, mint amikor szelíd alázattal megajándékozzuk a jó cselekedet lehetőségével. Feladatunk, hogy a tehetős, ügyes, értelmes gyerekeknek, embereknek felkínáljuk a lehetőséget, hogy jót cselekedjenek. Szeretettel, Csaba t.
Istennek hála megáldottuk a Felsőlemhényi Szent Benedek napközi otthont!! Jó volt együtt imádkozni a zsúfolásig megtelt templomban, a gyerekekkel! Akárcsak a jó tündérek mindenki hozott egy kis ajándékot, így nagyon szép volt az együttlétünk, szentmiseáldozat énekei a Kovásznai Boldog Apor Vilmos Otthon gyerekei ajándéka volt! Az ünnepséget a képen is látható helybeli gyermekek szép, ügyes, bátor előadása zárta, melyet örömmel megtapsoltunk! A gondviselő teremtőnk vezesse a szeretetből vállalt összefogást, hogy egyetlen gyermek se sodródjon rósz irányban ebben a szép községben! Örömteli szívvel, Csaba t.