Mit csinál az Isten? 7/7

jan30.jpgEl tudom képzelni, hogy az emberiség nagy fájáról ágak fognak letörni és pusztulnak el – törtek le eddig is a történelem folyamán –, de valamilyen módon ez a szent törzs kihajt. Isten munkálkodik.
Amikor az autóval figyelmetlenül letérünk a helyes útról, a GPS nem kezd el sem szidni, sem sopánkodni, amiért nem hallgattunk rá, hanem csendesen csak annyit jelez: „újratervezés”, és már mutatja is a helyes irányt. Elhisszük, hogy ez a kis ketyere mindig tudja, hol vagyunk, és sok-sok millió autóst bárhova célba tud vinni. Akkor miért ne hinnénk el, hogy az, aki a GPS megtervezéséhez az értelmet adta, szintén el tudja vezetni az emberiség nagycsaládját végső céljához együtt, de mindannyiunkat külön-külön, személyenként is?!

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Isten nem akar bennünket manipulálni, erőszakkal valamire rávenni, hanem azt szeretné, hogy tudatosan döntsünk a szeretet mellett. Ő egy felnőtt ember tudatos döntését kéri tőlünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van. Holnap Lukács napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Az igazán fontos dolgok

Ha tornázunk, az izmaink nem elvásnak a sok erőfeszítéstől, edzéstől, hanem megerősödnek, egyre több terhelést bírnak. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube