A XVI. században II. Gyula pápa Rómában egy nagy székesegyházat akart építeni, a Szent Péter-bazilikát, amely méltó hely lesz, hogy a kereszténység központja legyen, mert a kora középkorból származó épület erős javításra szorult.

Hasonlóan ahhoz, ahogy anyagilag hozzájárulunk, hogy adóforintjainkból az Országház felépüljön, működjön, kérték az embereket, hogy lehetőségük szerint adjanak az építkezésre adományt.

Hazánkban, ahogy más országban is, az összeg kétharmadát a pápa a törökök elleni hadviselés költségeire a királynak engedte át. A pénzadományok befizetéséről és a búcsú elnyeréséről írásos igazolást adtak, hogy ne fordulhasson elő sikkasztás. Szerintem alapvetően ebben semmi rossz nem volt. A baj ott kezdődött, hogy a precíz könyvelés következtében a forma felfalta a lelket, számszerűsítve érezték a kegyelmeket: úgy vélték, minél több pénzt adott valaki, annál több bűne nyert bocsánatot.