A középkori prédikációs stílussal nem lehet mindenben egyetérteni.

A búcsúcédulák propagálása volt a nagy hiba. Az egyház nem volt elég elővigyázatos, hogy megtisztítsa a szent célt a túlzásoktól, a visszaélésektől. De az is tény, hogy ezeket az adományokat csodálatosan szép templomok, maradandóan értékes épületek, intézmények építésére használták fel.

Ha belegondolunk abba, hogy Erdélyben Mátyás király idején összesen csak hatszázezer ember élt – most nyolcmillión vagyunk –, és mégis milyen gyönyörű épületeket emeltek, hogy kifejezzék Isten iránti szeretetüket, akkor kicsit elszégyellhetjük magunkat. Adná

Isten, hogy a mai közpénzekből csak annyi veszne el, mint amit abban az időben a fenti célokra „elfecséreltek”.

Nem valami beteges dolog volt ez, amin halomra kellene botránkoznom, hanem a precíz könyvelés eredménye, amely sajnos nagyon rosszul sült el. Ma már ilyen nincsen, de mégis sokan érzik, ha templomépítésre, gyermekotthonra, kulturális célokra, egy öregember téli tűzifájára anyagi támogatást adnak, a jótett őket is jobbá teszi, és Isten a jó cselekedetüket a maga nagyvonalúságával százszorosan viszonozza.