A méltatlan egyházi személyek bűnei jogos felháborodást keltettek sokakban.

A Gondviselés csodájának tartom, hogy mégis voltak sokan, akik szembe tudtak menni ezzel a káros korszellemmel, és tisztán, önzetlenül, hitelesen élték meg kereszténységüket, így hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyház túlélje ezt a testét sorvasztó kórt, és megújuljon.

Assisi Szent Ferenc is felismerte az Egyház testét elborító foltokat, mégsem lépett ki, mégsem szakított vele, nem alapított egy másik vallást, ahogy a reformátorok tették, hanem alázattal elindult egy olyan úton, amelyről biztosan érezte, hogy kedves Jézus előtt. Nem kárhoztatta az állammal összefonódott Egyházat a gazdagságáért, pompájáért, hanem megmutatta a teljes szegénységben, tisztaságban, egyszerűségben és az Istenre való ráhagyatkozásban rejlő út gazdagságát. Csendesen egy megújulási forradalmat indított el, mely nem ütött sebet az

Egyház testén, hanem segítette annak megtisztulását, gyógyulását. Hasonlóképpen tett Szent Benedek, Loyolai Szent Ignác és még sokan mások is.