Ha teret engedtek volna...

aug13.jpgAz inkvizíció kialakulása a XII. századra tehető, és kezdetben azok ellen irányult, akika társadalom alapvető értékeit, létalapját erőszakosan támadták, például a házasságot, a családot, az államot, némelyek egymást is megölték, hogy bizonyítsák a lélekvándorlásba vetett hitüket.
A római jog szerint –, amelyen az európai jogrendszer alapul – a legnagyobb bűnnek az állam működését megdönteni szándékozó szervezkedések számítottak.
Ha teret engedtek volna az ilyen világnézeteknek, az állam alapjaiban rendült volna meg.
Az akkori társadalmat nemcsak belső, hanem külső ellenség is fenyegette: a mohamedánok hódításai, akik ellen egy meggyengült, belső viszályokkal küzdő államhatalom nem tudta volna felvenni a harcot, ezért volt szükség a veszélyes eszmék gyors és hatékony elfojtására.
Az Egyházban az előbb említett okok miatt valóságosan meglévő visszaélések, bűnök miatt kilépett reformátorok igyekeztek minél többeket megnyerni a maguk tanainak. Akkoriban még az a felfogás uralkodott, hogy minden népnek az uralkodó vallását kell követnie. A másik hiten lévők nem akarták a maguk hitét feladni, amelyre erőszakkal kényszerítették őket, ezért fellázadtak.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagy kérdés, hogy mire épül egy kapcsolat, egy házasság. Ha az anyagi javak megszerzésére, a testi szépségre, a gyönyörökre, a reprezentálásra, akkor homokra épül. Ahogy telnek a hónapok, évek, előbb-utóbb jönnek a viharok, nekizúdulnak a háznak, és romba dönthetik: jön valaki, aki izgalmasabb örömöket tud kínálni, aki szebb, fiatalabb, kívánatosabb, aki érdekesebb e világi célokat tud mutatni, nagyobb jólétet tud nyújtani, és akkor könnyen le lehet térni a hűség és a szeretet útjáról.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért van az, hogy....

Jézus Krisztus szenvedett Poncius pilátus alatt , megfeszítették, meghalt és eltemették
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube