A Szűzanya személye alkalmas volt arra, hogy az Ószövetség régi felfogását – miszerint akinek nincs gyermeke, az értéktelen – eltörölje. Egy kegyelemmel teljes személy, akihez nem fért bűn, egy nagy értékre hívja fel a figyelmet: az áldozatra, amelynek egyik formája az önként vállalt szüzesség.

Szent Pál így ír erről: „A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan járjon férje kedvében.” [1Kor 7,32-34]

Mária és Jézus szüzessége segítette elő, hogy a papi nőtlenség, a szerzetesi tisztaság mint vágyott életforma kialakuljon. Jézus és a Szűzanya értékéből semmit nem vonna le, ha további gyermekei születtek volna a Józseffel kötött törvényes házasságából (isteni születése egyértelműen le van írva).

Mi szükség lett volna arra, hogy ezt a hazugságot kitalálják a korai keresztények, hiszen akkoriban többen is éltek, akiknek ősei akár személyesen is ismerték a családot, könnyen lebuktak volna?!

Istennek szüksége volt arra, hogy ezt az óriási értéket fókuszba állítsa, ezért rendelte úgy, hogy Jézushoz hasonlóan Mária mindenkor szűz maradjon. Miért nem beszéltek Mária különleges jelentőségéről az apostolok? Mert nem volt szükséges.

Az apostolok arról beszéltek, amit abban a korban az emberek megkérdőjeleztek. Fontosabb volt Jézus istenségéről, feltámadásáról beszélni, mint Mária szüzességéről.