Legyetek hát állhatatosak..

szept25.jpgKrisztusban a teljes kinyilatkoztatás megtörtént, de a Szentírásban nincs benne Jézus összes szava.
Nincs benne például a Bibliában, pontosan hogyan kell a szentmisét megtartani: először csengetni, majd énekszó mellett bevonulni, letérdelni, keresztet vetni... Az Apostolok Cselekedeteiben csak annyi áll: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban” [ApCsel 2,42] és a „A hét első napján összegyűltünk kenyértörésre” [ApCsel 20,7]. A részleteket a szent hagyományból tudjuk meg, hogyan alakult, fejlődött az évszázadok folyamán. Az apostolok kaptak egy megbízatást: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” [Lk 22,19]
Jézus nem rágott mindent a tanítványai szájába, és nem is tudtak leírni mindent, amit nyilvános működésének három éve alatt mondott.
János apostol őszintén meg is írja: „Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.” [Jn 21,25]
Szent Pál is megfogalmazza: „A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
[...] a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk.” [Róm 10,17-18] „Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok” [2Tessz 2,15] és „amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak” [2Tim 2,2].

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Hitünkkel, e misztikus két karral Istent keressük, akit akár a saját, akár az egyházunk, akár a népünk legmélyebb zsákutcájában is meglelhetünk, hogy átölelhessük.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Ő is tanult, játszott...

Az emberséget nem úgy vette magára, mint egy álruhát, hogy aztán Fanthomasként járkáljon köztünk, hanem valóságos ember volt.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube