Ima

okt11.jpgNem elég nem követni el hibákat, hanem nagyon tudatosan arra kell törekednünk, hogy ne legyünk meddő fák, teremjük meg a magunk gyümölcseit. Valamiért megszülettünk erre a Földre. Ügy gondolom, hogy minden ember Isten válasza egy imára.
Valahol valaki imádkozott: „Ó, Uram, milyen jó lenne, ha a szép gondolatokat valami rögzíteni tudná, hogy ne vesszenek el.” A nagy melegekben vagy a hidegben, amikor gyalogoltak az emberek, fohászkodtak: „Milyen jó lenne semmi perc alatt ott lenni valahol, nem izzadnánk a forróságban, nem fáznánk a téli fagyban!” Ma is sokszor imádkozunk egy-egy betegség láttán: „Ó, Uram, milyen jó lenne, ha lenne a bajomra gyógyszer!” Felsóhajt valaki: „Milyen jó lenne, ha öregségemre nem maradnék egyedül, lenne, aki elbeszélgetne velem, elhozná a gyógyszert a patikából!”

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

A krisztusi szeretet egyik tulajdonsága a határtalanság. Nem húsz-harminc évig szeret, nem addig, mint sok ember, amíg szépek, kedvesek, érdekesek, jóságosak vagyunk. Nem, „a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha” [Iz 54,10]. Ez a „soha”, ez a „végnélküliség”, amely megragad, mellbe vág engem. Szeret akkor is, ha hibázom, szeret akkor is, ha fájdalmat okozok. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2025. augusztus 18. hétfő, Ilona napja van. Holnap Huba napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Tagadhatatlan

Tagadhatatlan, nem minden egyházi ember látta át világosan, hogy nem szabad a kizsákmányoló, kommunista rendszerrel együttműködni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube