Ceausescu bukásának idején Désen voltam pap. Óvodát szerettünk volna alapítani, de azt mondtuk, hogy még korai, még fel kell nőni a feladathoz, erőt és pénzt kell gyűjteni, képezni kell magunkat.

Következő évben sem vágtunk bele, mert kicsiknek és gyengéknek éreztük magunkat. Az év októberében kaptam elöljáróimtól egy levelet, amelyben megírták, hogy áthelyeznek Désről Dévára. Magamba roskadtam. Hiába gyűjtöttem az erőt, a pénzt, át kell adni másnak a dédelgetett álmot, aki talán nem érzi ennyire fontosnak az ügyet. A mai napig nincs ott óvoda, lehet, hogy nem is kellett, nem ez a lényeg, hanem hogy úgy éreztem, hogy az a három év elszállt, hiába. Nem követtem el én bűnöket, de mégis a mulasztás, az egy helyben topogás hibáját éreztem magamban.