Szent Ferenc nyolcszáz évvel ezelőtt élt, és áldjuk emlékét. Az a gátlástalan osztályharc, amit Marx és Lenin szabadított ránk, még ma is szedi áldozatait.

Hitler egy-egy írását olvasva, sajnos, ma is születnek olyan döntések, melyekből halál fakad, bár generációváltások is voltak azóta. Az lenne jó, ha döntéseinknek pozitív következményei lennének, szép életünkkel, jó tetteinkkel, példánkkal hetedíziglen áldanák leszármazottaink azt a vonalat, azt az erőt, amellyel elindítottuk a családunkat. Rajtunk múlik, hogy mit hagyunk magunk után.

Eddig a bűnnel foglalkoztunk, amely elválaszt Istentől. Most térjünk át az emberre: a bűnössel szemben is ilyen elutasító-e Isten! Hogyan tekint Isten a vétkezőre?

A legtöbb akciófilm arról szól, hogy a jó fiú találkozik a rosszal, és elkezdenek harcolni. A küzdelem vérre megy, és végül úgy győz a jó, hogy megöli a rosszat.

Az a szép a kereszténységben, hogy Jézus Krisztus nem elpusztítani akarja a rosszat, hanem hisz abban, hogy a vén, képmutató farizeus, Nikodémus újjá tud születni. Hisz abban, hogy a gadarai ördöngös meg tud térni, új életet tud kezdeni. Találkozik a pénzéhes Zakeussal, a parázna Mária Magdolnával, beszél velük, könyörül rajtuk, ad nekik esélyt. [Jn 8,3-11]