A földi lét

nov17.jpgA tudás, az ismeret tisztítja meg az embert. Felfogjuk a szeretet lényegét, és rádöbbenünk, hogy nem magától értetődő mindaz a szépség, harmónia, amely körülvesz minket, és hogy az Istentől kapott jósággal, szeretettel gyakran visszaéltünk.
Az Igazság fényében látjuk, hogy megbántottuk, kihasználtuk a másik embert, aki szintén Isten gyermeke, akit Isten szeret, akármilyen is, sőt odáig elmegy, hogy azt mondja, amit vele teszel, az olyan, mintha Velem tetted volna, és amit neki nem teszel meg, az olyan, mintha Nekem nem tennéd meg.
A földi létben „bedobhatom a törölközőt”, és azt mondhatom, hogy nem érdekelnek a körülöttem élők, csak magammal törődöm, visszahullok az anyagi világba.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„…a hívek ne ellendrukkerek legyenek a csetlő-botló lépéseket látva, hanem összetartó szurkolótábort alkossanak, és mindenben ott legyenek az önmagát értük is Istennek áldozó papjuk mellett.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. június 9. kedd, Félix napja van. Holnap Margit és Gréta napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Keleti vallások

Egy időben én is tanulmányoztam a keleti vallásokat, de nekem nagyon hiányzott a sok személyes kapcsolat, a szentek, a hozzám gyengéden odaforduló, megbocsátó Jézus, az irgalom, az élő, személyes istenkapcsolat.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube