A megtett út- a felépülés folyamatos útja a saját életemben

Elő vettem a fehér lapot, imával kezdem a napot. A reggelifrissességben, harang szól, s ez megérint mélyen. Olyan szépen hívogatón, csendesen, hogy egyszeriben a szívembe hatol. Érzem e pillanatban, de szép a reggel Istenem. Kinézek az ablakon, lám hó pelyhek hullnak, egyre csendesen. Betakarják a megdermedt fákat, egyszerűen mindeneket. Nem látni más egyebet csak, fehérséget, tiszta fehér hó takarót mindenütt. Ott ahol elhatalmasodik a bűn s a szenvedély, túlárad a kegyelem tiszta fénye. És megérinti csendesen a lelkemet. Hol tud áttörni a fény, ott ahol megtalálta a repedéseket, a sebzettséget. Ott ahol a legjobban fájnak, ott egyszeriben nyugalmat, értelmet is találnak mindazok, akik keresik. Ám ez nem csak holmi érzés, De seb és szenvedély. Keresni,hogy miért élj. Szeress, szenvedj, remélj!  Hallom a vers sorát, odabenn a mélyeken. Így hallottam meg azon a csendes reggelen, miközben hetek teltek el, a messzeségben. Megérintett egy 

Felismerés, le is írtam azon nyomban, a napomba, a következő sorokat. A felismerés önmagamról, önmagamnak hogy alkohol beteg vagyok, szomorúsággal töltött el, de ez a megismerés, az enyém, a sajátom. Hogy én ezt ki tudtam mondani, felismerni és beismerni, attól a pillanattól, örömmel tölt el az emlékezés, maga a gondolat is egyaránt. Belső öröm megtapasztalása a felismerésen, beismerésen halad át. Néha szűk az ösvény, nem is egy a veszély, de aki felismeri, van bátorsága szembe nézni önmagával, abban az örömét is megtalálja, s nem tévedek, azt hiszem.

Mindjárt itt a legelején kezdjük imával a napot

Hosszú még az út az Elfogadásig, sok minden történik még addig. Felismerés, beismerés csak a kezdet, egy ki indulás. Egy pont ahonnan elindul, történik valami. A régi bölcsek írják 2ooo mérföld megtételéhez az első lépésre van szükség. Következzék hát az ELSŐ LÉPÉS.