Ki hiszi el ma már, hogy Isten a világot hat nap alatt teremtette?! 4/4

jan20.jpgMekkora öröm lehetett a teremtő Atyának, mikor gyermeke két lábra állva elindult, és kimondta első szavait.
Minden lépés megtételére évezredeket vár az Isten. Térdre borulok e végtelen türelem előtt.
Mi is haladunk, fejlődünk szépen, bomlunk, akár a hajnal vagy a világ. Gondolom, valahol az út elején járunk, még mennyi titok, csoda vár ránk, hogy felfedezzük, hogy uralmunk alá hajtsuk.
Minden felfedezés olyan, mint a hajdani kőbalta, melyet Káin és Ábel kézbe vett. Nagyszerű szerszám, általa megvédhették magukat a vadállatoktól, élelemhez juthattak, óriási mérföldkő volt az eszközök kézbevétele, de sajnos gonoszságot is lehet tenni vele, lehet vele ölni. Isten minden ajándékát lehet jó és rossz célokra felhasználni. Ugyanazokkal a betűkkel Istent dicsőíthetjük, de gonosz rágalmakat is leírhatunk, terjeszthetünk.
Fel lehet tenni a kérdést, hogy a mai géntechnológia és a többi tudományos csúcs eredményéhez felnőtt-e az emberiség. Eljött-e az ideje, hogy ágaskodó gyermekekként a létezésünk titkairól szóló törvényeket feszegessük? Ha én megengedem, hogy a gyermekkönyvtárunkba valami bekerüljön, arról hiszem, hogy a fiatalok javára válik.
Isten jobban elrejthette volna az atomvilág vagy az univerzum titkait, de ha csak olyan „magasra” tette, hogy mi is el tudjuk érni, akkor igenis gyermeki kíváncsisággal fel kell ütni a könyv lapjait, de ezt a több ezer éves múltunk által szerzett tapasztalatok elővigyázatosságával kell megtennünk.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Keresztes Szent János mondta: Ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra. A tűz láthatóvá teszi az évek alatt felgyülemlett, éghetetlen ingoványt. Isten jelenlétében, a közösségben szépen megtisztulunk, és lassan-lassan mi is eggyé tudunk válni a lánggal, lobogni kezdünk, fényünk, világunk, melegségünk lesz, eggyé válhatunk Krisztussal – ez a lelki élet. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A halál

A halál nem azt jelenti, hogy kikerültünk a játékmezőről a pálya szélére, ahol már csak drukkolhatunk, hanem tovább folytatódik az alkotó, világot tovább teremtő munkánk, magasabb szinten, bölcsebben.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube