Mekkora öröm lehetett a teremtő Atyának, mikor gyermeke két lábra állva elindult, és kimondta első szavait.

Minden lépés megtételére évezredeket vár az Isten. Térdre borulok e végtelen türelem előtt.

Mi is haladunk, fejlődünk szépen, bomlunk, akár a hajnal vagy a világ. Gondolom, valahol az út elején járunk, még mennyi titok, csoda vár ránk, hogy felfedezzük, hogy uralmunk alá hajtsuk.

Minden felfedezés olyan, mint a hajdani kőbalta, melyet Káin és Ábel kézbe vett. Nagyszerű szerszám, általa megvédhették magukat a vadállatoktól, élelemhez juthattak, óriási mérföldkő volt az eszközök kézbevétele, de sajnos gonoszságot is lehet tenni vele, lehet vele ölni. Isten minden ajándékát lehet jó és rossz célokra felhasználni. Ugyanazokkal a betűkkel Istent dicsőíthetjük, de gonosz rágalmakat is leírhatunk, terjeszthetünk.

Fel lehet tenni a kérdést, hogy a mai géntechnológia és a többi tudományos csúcs eredményéhez felnőtt-e az emberiség. Eljött-e az ideje, hogy ágaskodó gyermekekként a létezésünk titkairól szóló törvényeket feszegessük? Ha én megengedem, hogy a gyermekkönyvtárunkba valami bekerüljön, arról hiszem, hogy a fiatalok javára válik.

Isten jobban elrejthette volna az atomvilág vagy az univerzum titkait, de ha csak olyan „magasra” tette, hogy mi is el tudjuk érni, akkor igenis gyermeki kíváncsisággal fel kell ütni a könyv lapjait, de ezt a több ezer éves múltunk által szerzett tapasztalatok elővigyázatosságával kell megtennünk.