Van egyáltalán esély? 2/2

febr13.jpgNehéz volt akkor kimondanom ott az autóban, a gyermekeket keresve, Jézus után szabadon: „Atyám, bocsáss meg ezeknek a gyerekeknek, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
Amikor megtaláltam a fiúkat, az út szélén melegedtek. Mondom nekik: „Hova, hova?! Látom, stoppoltok.” Ők nem stoppolnak, hanem Dévára gyalogolnak. (Jólesett, hogy nem megszöktek az árvaházunkból, hanem le akarnak jönni hozzánk, egy másik otthonba, mert ott összekocolódtak.) Azt hitték, hogy 17 kilométerre van oda, pedig 78 kilométerre voltak. Mondtam, számolják ki, mennyi idő alatt érhetnek oda gyalog. Osztottak, szoroztak, belátták, hogy igen hosszú idő ezt lesétálni.
Mondom nekik: „Ha valaki elindul világgá, akkor fogja magát, elbúcsúzik, süttet magának hamuban sült pogácsát, így írja már a mesekönyv is. Hát én tanítsalak titeket megszökni?! Nem szokás se szó, se beszéd elmenni!”
Majd így folytattam: „Választhattok három lehetőség közül:
1. Szépen kiszálltok az autóból, puszi, én integetek, ti továbbmentek, semmi baj, mehettek világgá.
2. Visszamegyünk a kolostorhoz, kenünk zsíros kenyereket, felöltöztök jó melegen, vágunk egy-egy botot, ha a kutyák megtámadnak, tudjatok védekezni. Ti mentek világgá, én integetek, aztán majd ha találkozunk, örömmel átöleljük egymást.
3. Visszamegyünk az otthonba, bocsánatot kértek, megígéritek, hogy többet nincs világgá menés, és megy az élet tovább, szent a béke. Döntsetek!” Olyan megható volt, hogy ez a három 10-12 éves fiúcska odabújt hozzám, sírva mondták: ők biza’ nem akartak tőlem megszökni, ők jó helyt vannak itt, bocsássak meg. Ott álltunk sírdogálva az autóút mellett. Mondtam is, hogy menjünk gyorsan vissza az autóba, mert valaki azt hiszi, hogy valami pogány szertartást végzünk a kilométerkő mellett.
Igazi öröm és hála volt a szívemben, mert Isten nem engedte, hogy letérjek a szeretet útjáról.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Keresztes Szent János mondta: Ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra. A tűz láthatóvá teszi az évek alatt felgyülemlett, éghetetlen ingoványt. Isten jelenlétében, a közösségben szépen megtisztulunk, és lassan-lassan mi is eggyé tudunk válni a lánggal, lobogni kezdünk, fényünk, világunk, melegségünk lesz, eggyé válhatunk Krisztussal – ez a lelki élet. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2025. november 14. péntek, Aliz napja van. Holnap Albert és Lipót napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Földi ajándék

Egy dologban biztos vagyok: minden seb, minden probléma alkalmas arra, hogy abból értékes mennyei gyümölcsök származzanak.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube