Nőnek lenni nem lehetett könnyű abban a korban amiatt sem, mert ha a falu népe, a közösség megorrolt valakire, könnyen ráfoghatták, hogy boszorkány.

Az emberek hihetetlenül tudatlanok, babonásak voltak, féltek az ártó hatalmaktól. Voltak asszonyok, akik ráolvasásokkal, átkokkal vezették félre és tartották rettegésben a környék lakosságát. Az emberek tartottak tőlük, de ha baj érte őket, sokszor az utolsó fillérüket is nekik adták, hátha tudnak segíteni. (Ma is sok ilyen kuruzsló van, akik kihasználják az emberek hiszékenységét, jól „megkopasztják” őket, és röhögnek a markukba – ma semmi szankcióval nem büntetik őket.)

Az eretnekeket és a boszorkákat előbb szelíden próbálták tanaik visszavonására, jobb belátásra, bűnbánatra bírni, csak ezután alkalmaztak erőszakot, ami az akkori világi hataloménál nagyságrendekkel enyhébb volt: csak fél óráig tarthatott, és csak több nap múlva lehetett megismételni, míg a világiak korlátlanul bántalmazhatták az elítélteket.

A „csak”-ot idézőjelben mondom, mert ma már ezt is nagyon soknak tartjuk, de az akkori  Amnesty International (Emberi Jogvédő Szervezet) számára viszont óriási előrelépés volt.

Sajnos, igazságtalan ítéletek is születtek, amikor a babonától, az irigységtől, a félelemtől elvakulva kiközösítettek, elégettek ártatlanokat is. (Ez nem menti fel egyházunkat, de sokan nem tudják, hogy boszorkányüldözés a protestáns tartományokban, államokban is nagy számmal volt.) A jezsuiták erőteljesen felléptek a boszorkányüldözés ellen.

Hiszem, hogy jó szándékú, jót akaró, de nagyon rosszul elsülő dolog volt a keresztes háború, az inkvizíció és mindenfajta erőszak, amellyel a világi hatalom mellett az Egyház is vétett. A hatalmas konfliktust először keresztény módon próbálták megoldani, és ahol nem sikerült, ott a középkor szokásos durva megoldásaival.1648-ban (több mint 350 éve!), a vesztfáliai béke megkötésével a vallási jellegű háborúk korszaka véget ért.