A halál

nov8.jpgA halál nem azt jelenti, hogy kikerültünk a játékmezőről a pálya szélére, ahol már csak drukkolhatunk, hanem tovább folytatódik az alkotó, világot tovább teremtő munkánk, magasabb szinten, bölcsebben.
Hogy ez hogyan valósul meg, azt nem tudnám megmondani.
A mennyország az a hely, ahol tökéletes közösségben vagyunk Istennel, minden szenttel és üdvözülttel, ahol nincsenek páncélok, ahol nem védekezünk, ahol lehull mindenkiről minden fátyol, ahol együtt vagyunk.
Szent Pál így ír: „Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített.” [2Kor 5,1] Amikor nagyon fáradt és elkeseredett vagyok, szeretem magam elé képzelni ezt a szép országot, ahol nincs első és utolsó vendég, ahol Isten teríti meg számunkra az asztalt.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Hiába ülök ábrándosan a Balaton közepén egy hajóban, és várom, hogy a szél majd a partra repít, ha nem tartom készenlétben a vitorlát, hogy a fuvallat belekaphasson, nekifeszüljön, és vágyaim felé repítsen. Ha kitartóan tesszük Isten akaratát, s így egyre jobban átadjuk életünket neki, akkor Ő mind jobban átveszi lelkünk vezetését.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. március 17. kedd, Gertrúd és Patrik napja van. Holnap Sándor és Ede napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Mivel indította útra a mennyei Atya?

Mivel indította útra a mennyei Atya Szent Fiát, mit ajándékozott Neki?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube