Az adventi szent időben tanfolyamot hirdetünk, az egyetlen tantárgy az áldott béke! A sofőriskolában annak idején 26 - 28 órát tanultunk, sikeresen levizsgáztunk és azóta én is sokat vezettem, mondhatnám, hogy többször körbejártam a Földet - Istennek hála - balesetmentesen! Miért ne tanulhatnánk meg szépen, kocanásmentesen együtt élni ezen a földön!! A történelem nagy béketeremtő szentjei megmutatták, hogy ez lehetséges, tehát van remény! A Szentcsalád, maga Jézus Krisztus és az Ő béketeremtő szentjei konkrét helyzetekben bizonyították, hogy az áldott béke itt a Földön elérhető, és fenntartható!
Lassan véget ér ez az Egyházi év, jövő szombaton meggyújtjuk az első Adventi gyertyát! Mária rádióban a napokban elhangzott elmélkedésben kedves testvéreimet szerettem volna ráhangolni egyfelől az évvégi számadásra, másfelől a közelgő adventre!! Adná a jó Isten, hogy ne csak az idő teljen, hanem mi is növekedjünk kedvességben, bölcsességben, a jó Isten dicsőségére, népünk gyarapodására!!
Szeretettel,
Csaba t.
Szilveszter Déván Csaba testvérrel - 2016. dec. 30. - 2017. jan. 1-ig
Hospes venit, Christus venit! Vendég jön, Krisztus jön!
Ervin atya emlékezzél meg rollunk, gyermekeidről, a teremtő Istenünk színe előtt!!
Imádságos ragaszkodással,
Csaba t.
- Csaba testvér levelei
- Találatok: 16176
Sokan kérdezik, hogy mi a véleményem a melegek házasságáról?!
Szerintem nem a sötétség ellen kell harcolni, hanem ragyogó tiszta fényt kellene gyújtani! Arról fogok én mindig is beszélni, hogy milyen csodálatos a keresztény házasság, az Isten akarata szerinti tiszta család, életünket beragyogó gyermekáldás! A demokrácia lényege, hogy azt amiben hiszünk, azt bátran hirdetjük!
Bővebben: Sokan kérdezik, hogy mi a véleményem a melegek házasságáról?!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…jó dolog gondoskodni családunkról, jó dolog az asztalfőre ülni, és családfői feladatainkat felemelt fővel, büszkén teljesíteni. Jó látni a párolgó levest kanalazó, kacagó nagycsaládot, jó tudni azt, hogy a meleg étel, a tiszta, szép ruha, a jókedv az én becsületes munkám gyümölcse. […] ha csak egyetlen ilyen percet élhetek át, már azért is érdemes volt megszületnem. Isten ugyanezt a büszke férfiúi örömöt szeretné minden férjnek felkínálni. Isten azt akarja, hogy minden férfi megtapasztalja a családját összefogó, méltósággal az asztalfőre ülő családapa örömét, büszkeségét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Jézus Krisztus életével és halálával megmutatta: „Nézd, Atyám, nem rossz világot teremtettél, hiszen egy valóságos ember képes mindvégig, akár a kereszthalálig a szeretet, a jóság, az irgalom mellett dönteni.”
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szentmise Szentesen