„Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak.
Jn 1,35
Nagyon sok ember keresi a helyét. Ezért van annyi szakítás, válás, jövés menés ezen a földön. Hiszem, hogy Isten nem játszik velünk, Ő tudja, hogy miért indított el ezen - vagy azon az úton, miért adta ezt vagy azt a családot, férjet, feleséget neked. Ő nem ötletel és nem is gondolja meg magát. Az új év, nem azt jelenti, hogy feladjuk a hivatásunkat, mert nehéz, vagy egymásnak hátat fordítunk, mert egy kapcsolat néha fájdalmas is tud lenni. Hanem azt, hogy megerősítem keresztségi, házastársi fogadalmakat és az ünnepek után kipihenve becsületes munkámat újra felvéve, azt nap mint nap jóvégre viszem!
"..ki vagy te? János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta."
Jn 1,19
"A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet."
Lk 2,16
"...szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Lk 2,22
- Csaba testvér levelei
- Találatok: 827
Ezekkel a gondolatokkal kívánok testben - lélekben - szellemi életben megújuló áldott új évet!
Az Úr Ábrahámtól sokat kér, de ugyanakkor sokat is ígér!
"Vonulj ki földedről… Nagy néppé teszlek…
Általad áldást nyer a föld minden nemzetsége."
(Ter 12,1–4a)
"Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Forrás