Csaba testvér azt mondja, az igazi szabadság nem a kötöttségektől való elszakadás, hanem hogy nap mint nap szabadon dönthetünk a szeretet mellett. "A szabadság nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk, és hagyjuk, hogy szenvedélyeink uralkodjanak rajtunk, választás nélkül sodródva egyik élményből a másikba, az idők divatját követve örökké serdülőkorúnak maradva az életben. A szabadság nem azt jelenti, hogy kidobunk mindent az ablakon, ami nem tetszik. Azért kaptuk a szabadságot, hogy jó és végleges döntéseket tudjunk hozni az életben." (Ferenc pápa)
Köszönöm a Nagyszalontai gyerekeinknek a komoly munkát, a szép Szent Ferenc darabot!! Adná az Isten, hogy előadásuk őszi szántás, vetés legyen és sok sok gyümölcsöt teremjen!!
Szeretettel,
Csaba t.
A Máriakert 10 udvarába mentünk a tanévkezdő elmélkedéssel a gyerekekkel, kollégákkal, a vendégekkel. A pünkösdi udvarnak egész tanévünket meghatározó üzenete van! Mária az apostolokkal, tanítványokkal együtt imádkozik, kilencedet tart, hittel várja a Szent Fia által megígért új Vigasztalót, a Vigasztaló Szentlelket!
Bővebben: Elkezdődött a tanév a Csíksomlyói Mária Iskolájában is!
A világunkat szülő, és kibontakoztató egyetlen erő a szeretet! Istent a szeretet indította arra, hogy megossza a létezés örömét velünk, gyermekeivel! Istent csakis a szeretet vezeti irántunk való gondviselő, bennünket létbe emelő, az időben gyermekeit jóságosan kibontakoztató teremtő munkájában.
Ma 18.00 órától a dévai gyerekekkel együtt fogjuk egy szentmisében kérni a jó Isten áldását a 2018-19-es tanévre!! Gyertek imádkozzunk együtt, hogy ebben az iskola évben is minden szépen, rendben történjen, hogy a gyerekek itt Déván, de az alapítvány minden otthonában növekedjenek napról napra kedvességben és bölcsességben mindannyiunk örömére!!
Szeretettel,
Csaba t.
Jónak lenni jó!
Sok mindent kipróbáltam életem során, sokféle örömöt megkóstoltam, nyugodt szívvel állíthatom, hogy minden öröm közül a legtisztább, a legigazabb, a legmaradandóbb, a legcsodálatosabb a jó szándékból vállalt, becsületesen elvégzett önzetlen munka után érzett öröm.
Még egyszer köszönöm mindenkinek, kicsinek és nagynak, a rendezőnek Meskó Zsoltnak, a szereplőknek, a profiknak és amatőröknek, és különösen a kedves nézőknek azt, hogy eljöttetek, hogy együtt egy ici - picit az összefogás, a jókedv, a bizalom, a remény kanócát fentebb csavarhattuk a mi népünk nagy lámpásában!
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Szent Ferenc Alapítvány. Böjte Csabával beszélgettünk az elmúlt évekről, emlékeiről és az alapítvány eredményeiről.
A 25 éves dévai Szent Ferenc Alapítvány és a tízéves „Jobb Velünk a Világ!” programot szervező Nem Adom Fel Alapítvány szeptember 13-án jótékonysági koncertet rendez a Budapest Papp László Arénában. Ennek kapcsán a Szent Ferenc Alapítvány alapító-elnökével, Böjte Csaba OFM testvérrel beszélgettünk.
A gyermekeinkkel kirándulunk, én is ott ültem közöttük a buszon! Velünk utazott egy tűzről pattant hetedikes nagylányunk is, akinek az utóbbi időben nagyon gyakran sikerült borsot törnie a tanárok, a nevelők orra alá! Tiszta "véletlenül", e nagylány mellé somfordáltam, és mivel a mellette lévő széken csak az ő elmaradhatatlan táskája hevert, én azt az ölembe vettem és szépen lehuppantam melléje! Közömbös dolgokkal indult a beszélgetés, de bennem ott fortyogott egy jó fejmosásnyi indulat, gondoltam, itt a hosszú úton majd alaposan "megnevelem" a nagylányomat!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Lóvas túra