Gyimeshidegségen, 18.30 órakor kezdődő szentmisénkben, fogjuk a kedves munkatársaimmal ünnepelni Szent Ferenc Tranzitusát!
Istennek hála okt. 2-án Tusnádfürdői Szent László Otthonban is megvolt a tanévnyitó szentmise!! Mivel ezen a szép napon az őrzőangyalunkért imádkozunk, ezért a szentmise elmélkedésében is a gyermekeinket arra biztattam, hogy a názáreti Mária példájára ők is, mi is merjünk csendben négyszemközt maradni Isten drága ajándékával, a személyes, élő, őrzőangyalunkkal és elbeszélgetni vele!!
Szeretettel küldjük a Remény emberei ötödik adását, amelyben Tarsoly Mátyást mutatjuk be nézőinknek. Matyi 1993-ban került a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz és ő az egyetlen gyerek aki Szent Ferencet követve szerzetessé lett. Fogadjátok nagy-nagy szeretettel a REMÉNY EMBEREI című adásunkat.
Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyházpüspöke.
Ülök az erdőben, nézem a fákat, a nővényeket, látszólag minden szép, békés, nyugodt, pedig egy véres csatatéren vagyok! Itt minden, de minden küzd a létéért! Amelyik fa, bokor alul marad, az fölött a nagyra nőtt siheder fenyő kiterjeszti az ágait és a napot, a fényt magához ragadva megfojtja a lemaradó fácskákat. Itt nincs irgalom, a létért mindenkinek küzdenie kell, s az aki alul marad, az elveszik!
„Antal atyában a Jó Isten nekünk ajándékozott 98 év szeretetet és jóságot, megmondhatatlan sok szentmisét, imádságot, felbecsülhetetlen értékű irgalmas feoldozást, vigaszt a bűnbánatnak, jó szót, szeretetet. Antal atya Isten csodálatos, szép ajándéka.” (Böjte Csaba)
Antal atyát 1941. szeptemberében szentelte egyedül, külön Márton Áron püspök úr szerzetespappá Gyulafehérváron a püspöki kápolnában, néhány munkatársa társaságában! A kép most készült Szászvároson, Antal atya pappá szentelésének 75-ik jubileumi évében! A képen Antal atya imára kulcsolt keze és egy torta azzal a mondattal, mellyel Áron püspök fogadta a fiatal, szolgálati papságra jelentkező szerzetest! Tudod-e fiam, hogy mire vállalkoztál?!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Az emberek nem egyszer használatos zsebkendők, ha összekenődnek, akkor kukába dobjuk őket, az lenne jó, ha kimosnánk, kikeményítenénk, kivasalnánk a bűnbánatban, a bűnbocsánatban, hogy össze tudják magukat szedni. Jézus Krisztus hányszor lehajolt egy-egy emberhez, hogy felemelje.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Új gyerek
Bővebben...

Amikor új gyerek kerül be hozzánk, a legtöbb tele van félelemmel, szorongással, ezért félrehúzódik; de ha szerető jósággal vesszük körül, otthonra talál a mi nagycsaládunkban, és bármilyen sokan vagyunk is, megtalálja a maga kis helyét.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szováta-Parajd 2007.dec.15.