Vannak még csodák!! Képes egy ember 40-50 órát szaladni alvás, pihenés nélkül? Bogya Zoltán 51 éves korában elkezdett szaladni, tájfutó lett!! Hihetetlen hivatásáról, eddigi csodálatos eredményeiről tartott egy előadást a gyermekeinknek a vasárnapi zarándokutunk végén, a vajdahunyadi vár kápolnájában!! Nagy szeretettel ajánlom megnézésre ezt a kórusból rögzített műsort!!
Vajdahunyad Várának templomában mutattunk be szentmisét e szép napon a gyermekeinkkel!! Istennek legyen hála, nagy élmény volt,
Csaba t.
Utunkon Tóni a vak fiatalember fog vezetni, ki már körbe járta egész Magyarországot fehér bottal, és 23 kilós hátizsákjával!! Szeretné a gyermekeinknek megmutatni, hogy a legnagyobb talentum amit Isten adhat az a töretlen akaraterő, mellyel akár fogyatékossága is célba juthat az ember!
Számomra döbbenetes volt a helybeli iskola példás hozzáállása, a tanári kar teljes létszámban az igazgató úrral az élen aktívan részt vett a hosszú programon!!
Szeptember 24-én Antal atya 75 éves papi jubileumára hívunk Szászvárosra!! Az 1941 szeptemberében felszentelt drága atya 17.00 órától mutatja be az ünnepi szentmiséjét!! Ilyen jubileumi Istentiszteleten soha nem voltam, de másoktól sem hallottam , hogy lettek volna!! Szeretettel várunk, gyere fürdesd meg a lelkedet kegyelemben, hűségben, tanuljunk emberi kiállást, kitartást Antal atyától!
Ami az autónak az üzemanyag, az ember számára az a szeretet! Ahogyan komoly gépek a beléjük töltött üzemanyagok által csodás dolgokat tudnak létrehozni, ugyanúgy a befektetett szeretet is csodálatos műveket, rendezvényeket tud létrehozni, működtetni!
Az elmúlt napokban Székesfehérvárra is eljutottam, sikerült meglátogatni a Szent Imre Otthonunkat is. A látogatás alkalmával készült a csatolt kis film, melyet szeretettel megosztok és ugyanakkor imádságos szeretettel ajánlom a jó Isten oltalmába a házban segítséget, oltalmat találó gyermekeket és fiatalokat!
Szeretettel,
Csaba t.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Az emberek nem egyszer használatos zsebkendők, ha összekenődnek, akkor kukába dobjuk őket, az lenne jó, ha kimosnánk, kikeményítenénk, kivasalnánk a bűnbánatban, a bűnbocsánatban, hogy össze tudják magukat szedni. Jézus Krisztus hányszor lehajolt egy-egy emberhez, hogy felemelje.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Új gyerek
Bővebben...

Amikor új gyerek kerül be hozzánk, a legtöbb tele van félelemmel, szorongással, ezért félrehúzódik; de ha szerető jósággal vesszük körül, otthonra talál a mi nagycsaládunkban, és bármilyen sokan vagyunk is, megtalálja a maga kis helyét.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Összefogás a Gyermekekért