"Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn."
Mk3,22
"Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: - Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa! - A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt.
Mt 4,12
,,A jó Isten nem hagy el engem; fenntartott egy helyet a számomra'' - - így vigasztalta magát Johannes Birndorfer parasztfiú, a későbbi Konrád testvér, amikor egy kolostorba való felvételi kérelmére ismételten elutasító választ kapott. Több mint tíz évig kopogtatott, zörgetett, mig 30 évesen magára öltötte Szent Ferenc durva ruháját! Negyven évig mind egyszerű kapus testvér szolgálta az Istent és a kolostor kapuján zörgető szegényeket, bajban lévő embereket!!
Szomorú szívvel fogadtuk a hírt, elhunyt gyermekeink kedves barátja, támogatója Martinovics - Wyszkony Zsuzsa! Ő a feketeerdői Duna forrástól nem messze élt! Többször is hívott, hogy menjünk el e gyönyörű helyre, a Keresztelő Szent János templom tövében felfakadó Duna forrásához! Most Istennek legyen hála eljutottunk ide, ahol Imádságos szeretettel megemlékeztünk Zsuzsánna asszony nagylelkű jóságáról, gyermekeink iránti szeretetéről és az ő kedves barátnőjéről is Benel Biggi asszonyról.
Az örök élet hitével,
Csaba t.
"Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. "
Mk 2,18
"Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
Jn 1,29
„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mk 2,13-17
"Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent."
Mk 2,12
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Új traktor Csíksomlyón