Békét hozott számomra és sokunk számára a drága Antal atya, nyugodjon békében!!
Szeretettel,
Csaba t.
"Szem nem látta, fül nem hallotta,
Emberi szív föl nem fogta,
Amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.”
Szent Pál. Levél a Korintusiaknak.
Isten nyugtassa Bíró Jánost, a drága jó Antal atyát, ki ma 2016 dec 13-án, az esti órákban, a kecskeméti kórházban visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének!!
Hazaszállításáról, temetéséről holnap egyeztetünk az elöljárókkal, hatóságokkal és akkor jelentkezünk!!
Irgalmas Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, és Szent Erzsébet közbenjárására segíts minket, hogy a világ által fölkínált jólétet megvessük, és mindig égi vigasztalásodnak örvendjünk!
Szentkúton, a ferencesek által fenntartott ősi nemzeti kegyhelyünkön Szent Ferencet, talán a világ egyik legnagyobb lelki családjának létrehozóját, állítottuk magunk elé példaképül, mint a Békesség Bajnokát!! Biztos vagyok benne, hogy egész adventre, annak minden napjára lehetne egy - egy szép történetben példaképként csodálni a szegénység Úrnőjének legvitézebb bajnokát, de most csak ezt a kis elmélkedést küldöm, fogadjátok szeretettel,
Csaba t.
„Hélory Ivó hívő ifjúságot élt, kegyelemmel cselekedett, tiszta lélekkel, őszinte szívvel kívánta Krisztus szolgálatát. A magáéból könyörületesen enni adott a szegényeknek, de saját vágyainak minden rezdülését az értelem erejével korlátozta. Az igazságot, méltányosságot és a könyörületességet is tiszta szívből és igaz hittel szerette. Mint természettől fogva irgalmas ember bőkezűen segítette a nélkülözőket, minden vagyonát önként a szegényeknek adta, azok védelmezője lett, akik nem kaptak sehonnan segítséget, és Isten kezének erejével tartotta vissza a hatalmaskodókat, Krisztus nevében támogatta a rokkantakat, ruházta a ruhátlanokat, fogadta a zarándokokat és enni adott a szegényeknek.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„A táncban a mozgás az öröm, s nem az, hogy a kötött lépések rendjét szigorúan betartsuk. A ferencességben a jó Isten és a legkisebbek iránti szolgáló szeretet a fontos, és hogy ezt vidám lélekkel tegyük. A többi részletkérdés.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Minden vallás...
Bővebben...

Minden vallás követői hisznek egy magasabb rendű Lény létezésében, aki teremtette és kormányozza a világot, és hiszik, hogy az élet nem ér véget a halállal, a túlvilági lét a földi élet jutalma vagy büntetése.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.