"Keresztelő János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust."
Jn 1,35
Szilveszterre készülve olvassuk el Márton Áron intelmét! Jó lenne, ha az ünnep forgatagában nem történne olyan dolog, amit sírva kellene bánnunk!
Nagyra nőtt lányainkra, fiainkra Isten áldását kérjük Bonaventura testvérrel,
Csaba t.
"Anna prófétanő.... Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal."
Lk 2,38
Számomra a 21. minden nehézség, gond, pandémia ellenére, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus éve lesz.
Bővebben: Mit ad az múló idő? Mit hozott a 2021-es esztendő?
Talán sokszor nem értékeljük eléggé a szerencsénket, hogy van, aki szeret bennünket, és, akit mi is szerethetünk. Hogy ha néha el is veszünk a világban, van aki megtalál minket és örülhetünk újra egymásnak. És talán azt sem könnyű elhinni, hogy van, aki feltétel nélkül szeret bennünket. Nem azért, mert bármit vár cserébe, egyszerűen azért, mert létezünk és úgy fogad el bennünket, ahogy vagyunk. A karácsonynak is ez az üzenete, a feltétel nélküli szeretet. Az ÉNIDŐ-A LÉLEKTÉR idei utolsó adásában Böjte Csaba, ferences rendi szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával beszélgettünk a szeretet ünnepének tanításairól.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. […] nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Egy új világ nyílik ki, amelyről én csak hümmögni tudok, de amely biztosan hihetetlenül szép.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Tusnádfûrdõi tanévzáró 2007