Olyan könnyű beszélni a mások iránti szeretetből vállalt áldozatról, de sajnos ma egyre ritkább a valóságban is találkozni olyan emberrel, aki ezt nem csak hirdeti, de meg is teszi! Ezért van olyan kevés hivatásának élő szerzetes, pap, orvos, tanár! Számomra ezért is volt nagy élmény találkozni Mezei András atyával Clevelandban!
"Szeretném bátorítani a határon túl élő, erdélyi származású vállalkozókat, hogy merjenek otthonra találni ebben a lelki, szellemi közösségben. Isten áldását adom Önökre!"
Csaba testvér Kanada-i találkozásainak, beszélgetéseinek, rendezvények elérhetősége november 11 és 19 között.
Bár kicsik vagyunk, akarjunk mi magunk is, Boldogok lenni!! Testvéreim, jó szentnek lenni, tudatosan induljunk el az életszentség útján, Jézus Krisztus követése ezt az egy dolgot jelenti, az evangélium minden sora is erre bíztat: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. " Mt 6,19
Kedves Testvéreim nem késő, határozzuk el magunkat a nagy utazásra, a földről az égbe, a marék pórnyi létből az örökkévalóságba! Az utazás szent, mert maga a Mesterünk az út, az idegenvezető, de még a cél is Ő! Irány az örök élet, irány a mennyország!!
Szeretettel,
Csaba t.
Kedves Testvéreim!!
Clevelandbe és Torontóba, a Szent István és a Szent Erzsébet búcsújára hívtak ünnepi szónoknak!! S mivel az amerikai kontinens messze van, nehéz oda eljutni, ezért a két búcsús ünnep közti napokat kihasználom, hogy a régóta jegelt meghívásoknak is eleget tegyek!!
Kedves Testvéreim!
A halottak napján nem csak a halottaink miatt megyünk ki a temetőbe, hanem saját magunkért is, mert az élet mindennapi gondjai közepette, hajlamosak vagyunk megfeledkezni e világ kérlelhetetlen igazságáról: Az élet mulandó, ahogy az Ószövetség mondja, csupán: „egy kurta őrségváltás éjszaka!"
Angyalok márpedig vannak, sőt te magad is megpróbálhatsz angyallá válni, a szegény gyermekek számára angyal lehetsz december 16-án, szombat délelőtt!
Antal atyának sok szép szava ma is a fülemben cseng!! Ő vállalta tudatosan a nagyszülői hívatását, én felnövők oda, hogy az utánam jövő generációért felelősséget vállaljak?
Szeretettel,
Csaba t.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nem hiszem, hogy Isten megfeledkezett volna a világunknak, ennek az óriási puzzle-nak egyetlen darabjáról is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Mondhatta volna
Bővebben...

Mondhatta volna: „Mennyei Atyám, én prédikáltam, csodákat tettem, ami tőlem telt, azt megpróbáltam, ezeken az embereken már nem lehet segíteni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szilveszter-2007