575 évvel ezelőtt, 1442. márciusában, a törökök Mezid bég vezetésével, 30.000 katonával betörtek Erdély földjére. Újlaki Miklós Erdély vajdája Hunyadi Jánost hívta segítségül, ki Délvidékről katonák nélkül el is jött és Lépes György erdélyi püspök rábeszélésére, március 18-án Marosszentimre mellett meg is ütközött a félholdas zászló alatt az országra törő ellenséggel. A vajdák a püspökkel 10 000 katona élén vonultak a csatába! Marosszentimrén a magyar sereg alulmaradt, elesett katonák között ott volt a püspök is, de Hunyadi János testvére is! Egy hétre rá, már ujraszervezték a hadsereget és így, március 25-én Nagyszeben alatt Hunyadi János fényes győzelmet aratott a török hadsereggel szemben!
- Szent László nyomában a boldogságra vezető parancsolatok útján
- Találatok: 4083
Zarándoklat Szent László nyomdokain Szovátán- 1 rész
Mária nevenapján indultunk neki a hegynek, a szovátai Szent József Otthon diákjaival a remeteségbe vezető zarándok úton!! Közel 17 kilométert gyalogoltunk, hegyre fel, völgybe le, útközben elvégeztük a Szent László kilencedet is!! Pap Lászlóval bemutattunk egy szentmise áldozatot, imádkoztunk egy sikeres új tanévért!! Istennek legyen hála a szép napért!!
Csaba t.
Bővebben: Zarándoklat Szent László nyomdokain Szovátán- 1 rész
Imádságos szeretettel elzarándokoltunk a Kamalduli remeteségben, Majkra, hol zarándok társaimmal együtt imádkoztunk, majd egy elmélkedésben néhány gondolatot megfogalmaztam az imádságról! A csatolt anyagban ezt az elmélkedést hallgathatják meg a testvéreim! A remete egyetlen munkaköri leírása Isten első parancsolata, az ami mindannyiunknak szól, de emitt egyedül a remeték éltek meg maradéktalanúl! "Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj"!
Szeretettel,
Csaba t.
A tanév, akárcsak egy kerékpár, arra való, hogy vígan haladjunk rajta! A célratörő, lendületesen bicikliző megtalálja egyensúlyát és halad, de az a fiatal ki elbizonytalanodik, lelassul, vagy az irányt keresve megáll két keréken, az nem tudja megőrizni egyensúlyát, felborul! Egy biciklin sokkal egyszerűbb utazni, a kiszemelt cél felé vasakarattal törni, mint lassan vánszorogva dülöngélni! A tanévkezdés ünnepén túljutva, mindenkit arra bíztatok, hogy tűzze ki maga elé a célt, és környezetének zavaró tényezőit kiszűrve, bátran tekerjen és ujjongva érje el legszebb álmait!
Török, Tatár betörésektől sokat szenvedett Székelyföld! A székelyek és tatárok közötti csatározásokra emlékeztet Szárhegy határában található Tatárdomb, mely alá az 1658. szeptember 6.-i csatában a vereséget szenvedett tatárokat temették el . A szájhagyomány szerint ide 500 támadót hantoltak el, magyar részről azonban csupán 15 halott volt. A falu alatti Tatárdomb emlékművét 1908-ban emelték. Évek óta itt tartjuk meg a medencében lévő otthonaink diákjainak a tanévnyitót, hogy a gyermekeinkkel őseink példájából erőt meríthessünk az előttünk lévő nehézségekhez!!!!
Szeretettel,
Csaba t.
"Ne az ösztöneink szerint döntsünk, de ne is a józan eszünkkel, hanem hallgassunk a lelkiismeretünkre"- hangsúlyozta Csaba testvér Szentsimonban a diákoknak.
- Böjte Csaba ofm írásai, elmélkedései
- Találatok: 4173
A Magyar Állami Opera Ház Erdélybe jön egy hosszú turnéra!
"Azt szeretném, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen, - mondja a mi Urunk Jézus Krisztus - és örömötök teljes legyen."
Jn 15,11
Bővebben: A Magyar Állami Opera Ház Erdélybe jön egy hosszú turnéra!
A nyári szünetet követően folytatódik a 777 nagysikerű rendezvénysorozata, a 777 Offline, melynek vendége ezúttal Böjte Csaba ferences szerzetes lesz. Csaba testvér életéről, az erdélyi árvaházakban nevelt gyermekek öröméről, a hit és szeretet nagyszerűségéről beszél majd nekünk – és Ti is kérdezhetitek!
Máriát a középkor egyháza szeretettel nevezte tengernek csillagának, hisz az élet hajójában hánykolódó ember számára az ő példája, élete ragyogó irányt mutató csillag volt az elnyeléssel fenyegető hullámok között!! Hiszem és vallom, hogy ma, a XXI- század embere számára is Mária ragyogó iránytű, mutatja azt az utat, mely a boldogságra, a mennyországba vezet!!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Ha van valahol egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye már valaki ölbe, ne hagyják egyedül a sötétben, akkor egész biztos, hogy valahol van egy nő is, egy férfi is, aki pedig azért sír, hogy úgy ölbe venne ő is valakit, úgy dédelgetne már ő is valakit. És egész biztosan van valahol egy otthon, amelyik azt szeretné, hogy a pókhálós csendjét fölverje a gyerekkacaj.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Választás
Bővebben...

A következő vádat a bal lator is megfogalmazta a keresztfán: ha igaz, hogy Jézus olyan sok csodát tett életében, miért nem mentette meg önmagát a szenvedéstől?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Csaba testvér Boszniában