Az egyházunkban sokféle ereklyét tisztelünk, de olyat mely elkezd dobogni, füstölni, száguldani, egészen biztos, hogy nem sokat találunk! Szentéletű Márton Áron autója ilyen tiszteletre méltó ereklye, hisz nagy püspökünket hosszú bérmautakra vitte, tanúja volt gazdája sok vívódásának, népünkért végzett imájának!
A kedves motorosok, jóságosan, szeretettel nem csak adományokat hoztak a gyermekeinknek, hanem megmutatták azt is, hogy nem csak vánszorogni lehet ebben az életbe, hanem száguldani is!! Remélem, hogy fiataljainknak ez a mai robogás, gyorsulás a tanulásban is fogja éreztetni a hatását, és a számtanból, történelemből is merni fognak nagyobb sebességre váltani!!
Örömmel osztom meg a Budapesti Örökimádás templomáról néhány felvételt! Természetesen, hogy a múlt hétfőn, mikor zsúfolásig volt kedves fiatalokkal, egyetemistákkal, sokkal szebb volt, a Role együttes a Kájoni miserendet elő adta, és olyan volt, az együtt töltött két óra mint a mennyországban! A sok fiatallal együtt imádkozhattam, az elkezdődő tanévért, majd a szentmise után, beszélhettem Erdély szentéletű püspökéről, Márton Áronról, és rólatok is kedves gyermekek!!
Tanévkezdés?? Akkor vidám motorostalálkozó Déván!! Az idén a találkozó első szervezője emlékére, a nemrég hosszú betegeskedés után elhunyt Bujdosó Janó tiszteletére dübörögtek a motrok!!
Eltelt a nyári vakáció, de vajon mivel? Ősszel számolják a pipéket, vajon összeszámoltam én a nyár gyümölcseit, azokat az értékeket, melyeket becsületes munkámmal a nemlétből a létbe hívtam?
Kedves Gyermekek! Elkezdődött a tanév! Nagyon szeretném ha az iskolát, a világunkat nem egy kis zárt, unalmas, poros ketrecnek tartanátok! Ezért kérlek nézzétek meg ezt a kis filmet, és döbbenjetek rá, hogy ez a roppant hatalmas, csodálatos világ felfedezése, bebarangolása rád, ránk vár! Isten a teremtés hajnalán, még a bűnbeesés előtt mondta: "HAJTSÁTOK URALMATOK ALÁ A FÖLDET" EZT A HATALMAS VILÁGOT!
Örömmel írhatom le, hogy készül a 2017-es naptárunk, melyet teljes terjedelmében az örömnek szenteltünk!! Hálás szeretettel köszönöm Farkas Katalinnak és Szögi Ágnesnek, kiknek jóvoltából, már ez év szeptember elején kézbe vehetjük e hetente újból és újból hozzánk szóló naptárt!
Ez alkalommal Kászonba kalauzolnak bennünket a Gyermek Jézus Stúdió munkatársai.... Ismerjük meg a kedves Hajnikát, és az ő szeretett kis és nagy családját!! Érdemes rácsodálkozni erre a kis szeretet oázisra a keleti Kárpátokba!
Büszke örömmel,
Csaba t.
Az idén sikerült Erdély egyik legszebb, legrégebbi épületét virágba és engedélyekbe öltöztetni!! Igen a virágot meg tudom mutatni a csatolt képekkel, az engedélyeket annak ellenére hogy a műemlékes bukaresti szakhatóságtól valóban megkaptuk a sok pecsétes engedélyt nem tudom megosztani, mert olyan terjedelmes, hogy mindenki kitiltana az oldaláról, ha az egészet közreadnám!! Azért csendesen felhívom a figyelmüket arra, hogy lám - lám, itt is ott is megjelenik egy - egy ajtókeret, ablakkeret, mely arról regél, hogy az engedélyekre várva sem töltjük tétlenül a mindennapokat!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Ha van valahol egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye már valaki ölbe, ne hagyják egyedül a sötétben, akkor egész biztos, hogy valahol van egy nő is, egy férfi is, aki pedig azért sír, hogy úgy ölbe venne ő is valakit, úgy dédelgetne már ő is valakit. És egész biztosan van valahol egy otthon, amelyik azt szeretné, hogy a pókhálós csendjét fölverje a gyerekkacaj.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Választás
Bővebben...

A következő vádat a bal lator is megfogalmazta a keresztfán: ha igaz, hogy Jézus olyan sok csodát tett életében, miért nem mentette meg önmagát a szenvedéstől?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Látogatás a csángó magyar szobrászmûvésznél