"Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,33
A dévai kolostor templomba szentmisére hívunk, ma, szép novemberi alkonyban, 18.00 órától! Gyertek imádkozzunk együtt a világ békéért, azért, hogy egy szívvel vágyjunk arra, hogy majd egykor a nagy mennyei lakomán szeretettel egy asztalhoz ülhessünk jó testvérekként, a mennyei Atyával.
"Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14
"mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Lk 14,1.7-11
"Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki.
Lk 14,1-6
"Ne csodálkozzatok! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29
Az egyház nem foglalkozik más népek, nemzetek, kultúrák szokásaival. Senkit nem ítélnek el! De a mi évezredes hagyományunk szerint november első nyolc napján a temetőket látogatjuk, halottainkért imádkozunk, az elmúlásra gondolunk.
Bővebben: Emlékezz ember, hogy porból lettél és porrá válsz!
Tudnunk kell, hogy a halállal semmi nem ér véget! Szüleink, őseink élnek, látnak, hallanak és segítenek! Ők mindenben mellettünk állnak, hogy hibáinktól már itt e földön megtisztuljunk és Isten kegyelméből mi magunk is tiszta jósággá, szeretetté váljunk!
„Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Jézus tudatosan arra kér, hogy fogadjuk el egymást, bízzunk egymásban, merjünk egy asztalhoz ülni akkor is, ha nem értünk mindenben egyet, ha látjuk egymás gyengéit, hibáit, hiszen csak akkor tudjuk a fogyatékosságokat legyőzni, ha a közösségben kitartunk a szeretetben. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Megvilágosodás
Bővebben...

A megvilágosodás az élet nagy titkainak, igazságainak a megértését jelenti.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.


Please wait...