Nagyböjt péntekén keresztutat szoktunk végezni!! A filmen lévő keresztutat én Amerikában végeztem el, Youngstownban, hol hosszú évekig éltek erdélyi ferencesek a kommunizmus ideje alatt! Észak- Amerikában élő testvéreink által készített szentélyt, 2017 november 7-én, a kommunista forradalom 100 évfordulóján kerestük fel!
Hiánypótló előadássorozat indult a Családbarát Újbuda Program keretében, a Felelős Szülők Iskolája szervezésében. Az öt alkalomból álló, ingyenes programsorozat első előadását Böjte Csaba ferences szerzetes tartotta február 14-én. Az előadást követő kerekasztal-beszélgetés vendége Polus Enikő mentálhigiénés szakember, a Me-Se-Kő Alapítvány vezetője és Bedő Imre közgazdász, a Férfiak Klubja ügyvezetője voltak.
Köszönöm a nagyszalontai gyerekeink szorgalmát, munkáját, amiért e lassan bontakozó, de biztos lábakon jövő tavaszban megajándékoznak Petőfi Sándor szép szerelmes verseivel!!
Hálás szeretettel,
Csaba t.
- Közös Értékeink!
- Találatok: 4425
Nagyböjt kívül és belül – Harminc kérdés és válasz segít a készületben
Füzes Ádámot, az Esztergomi Hittudományi Főiskola levelező tagozatának liturgikatanárát kérdeztük a nagyböjtről – a készületről és annak eszközeiről –, hogy könnyebben válaszolhassunk az Úr hívására ebben a kegyelmi időszakban (is).
Bővebben: Nagyböjt kívül és belül – Harminc kérdés és válasz segít a készületben
Déva, 2018. március 27- től április 1- ig (keddtől húsvét vasárnapig)
Bővebben: Húsvéti lelkigyakorlat Csaba testvér vezetésével 2018
Milyen pici, törékeny egy parányi hópehely, és mégis ha sok-sok van belőle, akkor nem csak fehér takaróként fedi be a tájat, de ragyogó szépségbe is öltözteti! Az emberi összefogás, az adónkból leírható százalék kicsinek, jelentéktelennek tűnik, de mi e sok kicsit megbecsülve, gyermekvédelmi hálózatot építünk belőle, ezért szeretettel köszönjük mindazok jóságát, kik eddig is ránk gondolva rendelkeztek becsületes munkájuk adóterhének egy részével! Azok családjáért is szeretettel imádkozunk, akik a jövőben gyermekeinkre gondolva hozzák meg döntésüket, és a Szent Ferenc Alapítványon keresztül szeretnék támogatni a Kárpát-medencei Bajbanlévő Gyermekeket!
Jót tenni jó! Hálás szeretettel,
Csaba t.
Érzelmi analfabéták korát éljük, mondják mint gyakrabban a szakemberek! Lassan kivesznek az alapvető érzelmek a szívünkből!! Isten szeretete, imádása, ma már sok embernek nem is érthető, elfakult, akárcsak a többi tiszta emberi érzés! Sőt, sokak számára maga a hazaszeretett, vagy bármilyen őszinte tiszta ragaszkodás is a családhoz, kultúrához, értékekhez ciki, kínos! A házastársi szerelem, a "jóban, rosszban" való hűség, a társamért vállalt áldozat, a néma kereszthordozás nem a szeretetből fakadó döntéseink szép gyümölcsei, hanem elavult butaságok, ezért inkább cinikusan leszólják, kigúnyolják, pedig ezek az érzések, értékek adnak belső fényt, ragyogást az ember életében!
Olyan csodálatos, hogy bizalommal kérhetjük Jézus Krisztust, hogy jöjjön közénk a szentmise áldozatban és Ő valóban meg is teszi, el jön közénk az Oltáriszentségben! E föld legnagyobb misztériuma, hogy minden szentmise áldozatban az Isten bizalommal, szeretettel a kezünkbe adja önmagát! Sok nagyszerű, okos, szép emberrel találkoztam, jó velük lenni, de az ember lelke érzi, hogy ők is csak egy marék porból születtek, és ha őszinték vagyunk be kell vallanunk magunknak, hogy mi náluknál többre vágyunk!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Fiad született? Ki tudja, hátha ő lesz a XXI. század József Attilája, vagy talán ő fogja felfedezni az AIDS betegség gyógyszerét. Isten remekműveket akar ajándékozni a családoknak, a nemzetnek. Milyen jó lenne, ha nem félnénk elfogadni őket!” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Jézus a mennybe ment testestől, lelkestől
Bővebben...

Jézus az első ember, egy fizikai testbe zárt lény, aki szeretetével kitárta az ajtót, átlépte a küszöböt a mennyek országa felé, megnyitotta számunkra az üdvösség útját.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.