Életem nagy kérdése: Rezignált beletörődéssel elfogadjuk önmagunkat, környezetünket, a világot olyannak amilyen, amilyennek mások alakítják, vagy egy tudatos önnevelő, képző, formáló erővé válok? Saját szabadságharcomat a kezembe veszem, vagy hagyom, hogy sodródjak a mindennapokban?!
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja elnevezésű emléknapot, a nők elleni erőszak felszámolásáért küzdő aktivisták már 1981 óta november 25-én tartják.
Kilenc nappal ezelőtt állapították meg, hogy én is pozitív vagyok, azaz a szervezetemben dolgozik ez a vírus! Fáradtság, köhögés, tüdőgyulladás.... Az orvosságokat gondos kiszerelésben, napi bontásban adják a bölcs orvosok, és szervezetem érzi a segítséget, Istennek legyen hála, gyógyul!
A casciai szerzetesnők külön imádságot fogalmaztak meg Szent Ritához a mostani nehéz időkre való tekintettel, amit az egész világon elterjedt járvány okoz.
Szép jó reggelt kívánok... Szívesen elhívnálak egy kávéra is, sőt annak is örvendenék, ha ti hívtátok meg, de most marad ez az online együttlét... Ne csak a gyerekeknek jusson a jóból, a XXI század vívmányaiból.
Krisztus Király ünnepe utáni időben, az egyházi év utolsó napjaiban a végső dolgokról elmélkedünk! Végső dolgok, görögül: Az eszkatológia (az eszkhaton = ’végső, utolsó’ és logosz = ’tudomány’ görög szóból) – a túlvilágról és a legtávolabbi jövőről szóló tanítás.
Máriát, mint gyermeket köszöntjük ezen a napon. Jó tudni, hogy minden nagy ember kisgyermekként kezdte. Máriát vállalták a szülei, vállalta az Egyház, a korabeli társadalom... Adná az Isten, hogy a mai közélet is életpárti, gyermekvállaló legyen!
Kedves Csaba testvér, Jézus ott áll mindannyiunk ágya mellett. Műtétem előtti éjjel többször felébredtem, és amikor a szemem kinyitottam, ott állt egy férfialak az ágyam lábánál. Jézus, mondtam és aludtam tovább. Hétszer nyolcszor történt meg egymásután. Nem álmodtam, Ő vigyázott rám. Ott áll minden beteg ágya mellett és vigyázz ránk. Vele mindent legyőzünk.
Pihentető éjszakát kívánok,
Noémi.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Keresztes Szent János mondta: Ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra. A tűz láthatóvá teszi az évek alatt felgyülemlett, éghetetlen ingoványt. Isten jelenlétében, a közösségben szépen megtisztulunk, és lassan-lassan mi is eggyé tudunk válni a lánggal, lobogni kezdünk, fényünk, világunk, melegségünk lesz, eggyé válhatunk Krisztussal – ez a lelki élet. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A halál
Bővebben...

A halál nem azt jelenti, hogy kikerültünk a játékmezőről a pálya szélére, ahol már csak drukkolhatunk, hanem tovább folytatódik az alkotó, világot tovább teremtő munkánk, magasabb szinten, bölcsebben.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Xántusz kápolna 2007


Please wait...