Szeretettel várunk április 23-án Dél -Erdélyben, Petrozsénybe egy szép ünnepségre! Ezen a szép vasárnapon, 10.00 órától szeretnénk együtt imádkozni a Jézus Szívéről elnevezett gyermekvédelmi otthon kápolnájában e térségben élő testvéreinkért!! A csatolt kis filmet szeretettel osztjuk meg, az utazáshoz kedvcsinálónak szántuk! Ernő bátyánk is ott lesz velünk, több más dél- erdélyi testvérünkkel, gyere el te is, fogjuk meg bizalommal egymás kezét!!
Sok szeretettel,
Csaba t.
Hála és köszönet Gál Kingának és Winkler Gyulának a Strasbourgi meghívásért!! Hiszem, hogy ez a tanulmányút, kapcsolatokat, tudást, jobb megélhetést szül a Tatros völgyében keményen dolgozó, szülőföldjükön megmaradni akaró testvéreink számára!!
Isten áldását kérjük mindazokra kik utunk során szeretettel, jósággal mellénk álltak akár Magyarországon, Fábiánsebestyénben, akár Bajorországban, vagy akár Bécsben!! Imádságos szeretettel gondolunk rájuk, munkájukra a gondviselő Isten áldását kérjük!
Szeretettel,
Csaba t.
Szeretettel várjuk a egy hetes turnéra Erdélyben a NEM ADOM FEL együttest!! Déván kezdünk április 22-én, majd Petrozsénybe, Medgyesre, Tusnádfürdőre, Csíksomlyóra látogatunk, majd Szovátán végzünk április 27-én! Mindennap egy-egy mise, s mivel örömteli húsvét van, ők zenélnek, énekelnek, majd a mise végén kerekesszékkel táncolnak, koncerteznek!!
Ők nem adják fel és azért jönnek, hogy mi se adjuk fel!! Gyertek imádkozzunk, énekeljünk együtt, tanuljunk tőlük, mi se adjuk fel, céljainkat, álmainkat, terveinket!!
Szeretettel,
Csaba t.
- Szent László nyomában a boldogságra vezető parancsolatok útján
- Találatok: 5650
Istent imádjuk és egymást szeressük!
Isten tízparancsolata: A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a valláserkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei (Kiv 20). Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi. érvényessége minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: "Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17).
I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Élő szentmise közvetítés Déváról Húsvétvasárnap, 2017 április. 16.- án délben 12:00- tól (román idő szerint).
A szentmisét bemutatja: Csaba testvér
A déli Kárpátok talán legszebb barlangjában, a Petroszén határában lévő Boli barlangban gyermekeinkkel keresztutat végeztünk 2017 nagyhetében!! Krisztus szenvedését átelmélkedve gyermekeinkkel a magunk, és a világ bűneiért kértünk bocsánatot a jó Istentől....
Élő szentmise közvetítés Déváról Nagycsütörtökön, 2017 április. 13- án este 18:00- tól (román idő szerint).
A szentmisét bemutatja: Bernardin testvér.
Keresztút a Boli barlangban!! A 14 állomás végén Jézus Krisztus vérnélküli keresztáldozatát, a szentmisét mutattuk be a gyermekekkel, lent a földalatti!!
Imádság szeretettel,
Csaba t.
- Szent László nyomában a boldogságra vezető parancsolatok útján
- Találatok: 5636
4. Atyádat és anyádat tiszteld!
Szent Lászlóval a boldogságra vezető parancsolatok útján!!
Amennyiben sok a baleset az utakon, eltévesszük a közlekedési szabályokat, táblákat helyezünk ki, jelzéseket festünk az úttestre és mindjárt kevesebb tragédia történik! Társadalmunkban rengeteg a feszültség, a veszekedés, a válás, sajnos sok gyermek árvaházba kerül, sok felnőtt börtönbe, idejekorán meghall, mit tehetünk?? 2017 Szent László emlékév, ezért azt javaslom, hogy Erdély védőszentjének vezetésével nézzük át az Isten szent törvényeit, és induljunk el, a boldogságunkat jelentő parancsok útján!
Szeretettel,
Csaba t.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Fiad született? Ki tudja, hátha ő lesz a XXI. század József Attilája, vagy talán ő fogja felfedezni az AIDS betegség gyógyszerét. Isten remekműveket akar ajándékozni a családoknak, a nemzetnek. Milyen jó lenne, ha nem félnénk elfogadni őket!” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Jézus a mennybe ment testestől, lelkestől
Bővebben...

Jézus az első ember, egy fizikai testbe zárt lény, aki szeretetével kitárta az ajtót, átlépte a küszöböt a mennyek országa felé, megnyitotta számunkra az üdvösség útját.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Casandra